A bakony fővárosa

Fészket raktak a múzeumba


„Kolibri – A természet színes világa” címmel nyílt kiállítás a III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola diákjainak alkotásaiból az MTM Bakonyi Természettudományi Múzeumának SarokGalériájában.


A kiállítás a Múzeumok Éjszakája program keretében nyílt meg Zircen, a Múzeumok Éjszakája program pedig a kiállítás-megnyitóval vette kezdetét. A vendégeket dr. Kutasi Csaba, a tárlatnak helyet adó MTM Bakonyi Természettudományi Múzeumának igazgatója köszöntötte.



Örömét fejezte ki, hogy a művészeti szakgimnázium ismét bemutatkozik az alkotásaival a múzeumban, és külön köszöntötte az intézmény vezetőit, Balázsné Györek Zsuzsanna igazgatót és Földváriné Lajtafalvi Katalin művészeti igazgató-helyettest.


Berkes Mihály, majd Palánkai Hanna fuvolajátéka hangzott fel a festmények közül, akik szintén a III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola növendékei, a sokszínű oktatási intézmény zeneművészeti vonalát képviselik.



Balázsné Györek Zsuzsanna igazgatónő is erre a sokszínűségre mutatott rá nyitóbeszédében. Mint mondta, nemcsak a múzeum, nemcsak az emberek, hanem iskolájuk is színt visz a városba.

„Színesek vagyunk, vidámak vagyunk, és úgy gondolom, ez a városban érződik is”

– mondta az intézmény vezetője. Párhuzamot vont a téma fókuszában álló madárka és a település, iskola, kiállítóhely mérete között:

„Kicsi ez a város, de életrevalóak vagyunk, kicsi az iskolánk, de megálljuk a helyünket, kicsi ez a múzeumi helyiség, de mindent meg tud mutatni, amit az érdeklődőknek látniuk kell, csupa-csupa színes dolgokat.”


A kiállítás természeti képeket, állatokat ábrázoló festményekből és színes tűzzománcokból áll, amelyek szerves egységet alkotnak a múzeum állandó kiállításával. Az igazgatónő azt kívánta az érdeklődőknek, hogy örömmel és vidáman tekintsék meg ezt a tárlatot, ahogy egyébként a vidámság és alkotás öröme vissza is köszön a diákok kiállított munkáiból. A tárlat szeptember végéig tekinthető meg a múzeum apátsági épületének SarokGalériájában.



A kolibri színes világa mellett az MTM Bakonyi Természettudományi Múzeuma további színes programokkal várta az érdeklődőket a Múzeumok Éjszakáján, melyről hamarosan megjelenő, kapcsolódó írásunkban számolunk be.


Kelemen Gábor