A bakony fővárosa
archívum - esemény
archívum - hírek
Felújították a nemzetiségi önkormányzat épületét
A napokban fejeződtek be a Zirci Német Nemzetiségi Önkormányzat
épületének belső felújítási munkálatai, melyet a járványhelyzet miatt elmaradt
programokra szánt forrásból valósítottak meg.
– Az elmúlt évben a vírushelyzet miatt nem tudtunk úgy működni, ahogy szerettünk volna. Nagyon sok tervezett programunk elmaradt, nem lehetett rendezvényeket, összejöveteleket megtartani. Ha nem használjuk fel a központilag kapott támogatásunkat, akkor a pénzmaradványt vissza kellett volna fizetni, mi viszont arra törekedtünk, hogy maradjon helyben a forrás, ezért a testület – a pártoló tagokkal és a Deutscklubbal egyetértésben – úgy döntött, hogy belső felújítást végez el az önkormányzat épületében – mondta el Hédl József, a Zirci Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.
A felújítási munkálatok már
tavalyelőtt kezdetét vették, amikor a konyhai rész járólapját cserélték le. Az
elmúlt évben, a pénzmaradványból megtörtént a festés, ablakcsere, és a
csőtörést is rendezni tudták a mosdóban. Idén új parkettát kapott a nagyterem
és az ülésterem, melyhez az anyagot még decemberben vásárolták meg, a
kivitelezési munkálatok pedig a napokban fejeződtek be. A berendezési eszközök
mozgatásában segítségükre voltak a nemzetiségi önkormányzat mellett működő, az
épületet szintén használó Deutscklub tagjai, a takarítási feladatokból pedig az
önkormányzati testület hölgy tagjai veszik ki majd a részüket.

A belső felújítási munkálatok utolsó fázisaként új parkettát kaptak a nemzetiségi önkormányzat helyiségei. Balról: Máj János, Baranyai József, Tenk Mihály és Bittmann Károly a visszapakolás előtt (Fotó: Hédl József)
A Zirci Német Nemzetiségi Önkormányzat az elmúlt évben eredményesen pályázott a Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola szociális blokkjának a felújítására is. A beruházás tervezett költsége két millió forint volt, az elnyert pályázati forráshoz mintegy fél millió forint saját forrást biztosítottak, és ugyanekkora összeggel támogatták a városi önkormányzatot a járványhelyzettel összefüggő intézkedésekben.
Hédl József bízik az oltások sikerében, a járvány lecsengésében, ezért a nyári, őszi időszakra betervezik azokat a programokat, amelyeket az elmúlt évben is szerettek volna megvalósítani. A nemzetiségi önkormányzatok az előző évi tevékenységüket értékelve, pontszám alapján kapják a feladatalapú támogatást. A járványhelyzet azonban erősen befolyásolta a teljesítőképességet, ezért a kormány hozott egy olyan rendeletet, melynek értelmében a 2019. évi pontszámok értékét veszik figyelembe az idei támogatás megítélésénél. Ennek megfelelően mintegy két millió forintos támogatással számolhatnak erre az évre vonatkozóan.
Kelemen Gábor