Felfedezték a Bakonyt és kutatókká is válhattak


Természetismereti kalandokban, önfeledt, hangos gyereknevetésben gazdag tábort tartott az MTM Bakonyi Természettudományi Múzeuma Zircen június 16. és 19. között.


A vírushelyzet miatt lecsökkent személyes kapcsolatok ismét kivirágoztak a tábor hetében. A pandémia miatt a gyerekek kis csoportban, 11 fővel vehettek részt a természet vizsgálatán alapuló táborban, ahol napról napra más-más élőlénycsoporttal ismerkedhettek meg.


Kedden „A Bakony természeti képe” állandó kiállítás bemutatása mellett botanikai ismereteiket is gyarapíthatták. Szerdán a geológia tudományába nyerhettek betekintést, majd a mikroszkópok alatt apró élő és élettelen természeti képződményeket vehettek szemügyre.


A bagolyköpet-vizsgálat és az ősmaradvány-preparálás során igazi kis kutatókká válhattak a gyerekek. Számos izgalmat tartogatott a csütörtöki madarászat a szeszélyes időjárásnak köszönhetően. A nagymennyiségű zápor ellenére egyetlen feketerigó közelről is megmutatta magát, majd a kaland egyre izgalmasabbá, amint a táborlakók a terepjáró fedett platójában találtak menedéket az eső elől.


A kézműves foglalkozások alkalmával a táborozók megmutathatták kreativitásukat. Pénteken a rovarász kollégák a rovarhatározás rejtelmeibe kalauzolták az érdeklődőket.


Kovács Attila ornitológus madártoll-felismerő játékot mutat (Fotó: Sipos Erika)

A tábor kis kedvencei: koronás levéllábú sáska és bengáli botsáska (Fotó: Kutasi Csaba)

Növény- és maghatározás a mikroszkóp alatt (Fotó: Kutasi Csaba)

Rovarok válogatása (Fotó: Kutasi Csaba)

A kézműves foglalkozás során készült alkotások (Fotó: Sipos Erika)

Kalandos geológiai kirándulás Vinyén (Fotó: Keserü Ildikó)

Ezek a táborok kiváló alkalmat biztosítanak arra, hogy a gyerekek szoros kapcsolatba kerüljenek a természettel. A mai „modern” ember a többi élőlény fölé próbálja helyezni önmagát, táborunk más szemléletmódot biztosít, ahol a rovarok és egyéb „nemszeretem” élőlények kézbevétele, és a fűben ücsörgés mind megengedett. Ennek szellemében várunk még gyerekeket a 2020. július 20-24. és a 2020. augusztus 03-07. között szervezett nyári természetismereti táborainkba.


Sinigla Mónika igazgatóhelyettes, muzeológus

MTM Bakonyi Természettudományi Múzeuma