A bakony fővárosa

archívum - esemény

archívum - hírek

Felavatásra került az első zirci sportpark


Ünnepélyes keretek között, a zirci testépítő pár bemutatójával egybekötve került átadásra az Alkotmány utcai sporttelepen kialakított sportpark.


Ottó Péter polgármester köszöntötte a fitness eszközök birtokbavételére egybegyűlteket, a létesítmény megvalósulását lehetővé tevő „Nemzeti Szabadidős – Egészség és Sportpark Programról” pedig dr. Kovács Zoltán, térségünk országgyűlési képviselője beszélt.


Statisztikai adatokra hivatkozva elmondta, a magyar fiataloknak tíz százaléka sportol rendszeresen, ami a testnevelés órák mellett heti két edzést jelent, a fiataloknak több mint a fele pedig elhízott vagy túlsúlyos az országos felmérések szerint. Ezért döntött a kormány a program beindításáról. A sportparkok azt a célt szolgálják, hogy

ingyenesen, bármikor lehessen sportolni, családok is használhatják a létesítményt, baráti társaságok mérhetik össze erejüket a fitness eszközök által. Hangsúlyozta, aki sportol, az az életben is jobban megállja a helyét, hiszen a sporthoz kell akaraterő, kitartás, a csapatsportokhoz pedig közösségi szellem.


Ottó Péter polgármester elmondta, Zirc Városi Önkormányzat a lakosságszámához képest maximálisan elérhető két sportparkra nyújtotta be a pályázatát, melyek közül az egyik már elkészült, a közelmúltban pedig arról kaptak tájékoztatást, hogy a másik sportpark is megépülhet a városban. A létesítmény állami beruházásként valósult meg, amelyhez az alkalmas területet kellett az önkormányzatnak biztosítania, valamint a fenntartásával kapcsolatos feladatokat vállalnia.


A városvezető bizalmát fejezte ki, hogy minél többen élnek az új sportolási lehetőséggel, s használják majd a létesítményt. Hozzátette azt is, hogy a másik sportpark a Cigánydombi-játszótér területén fog megvalósulni, várhatóan a jövő év tavaszán kerülhet sor az átadására.

Ottó Péter polgármester és dr. Kovács Zoltán, térségünk országgyűlési képviselője a sportpark hivatalos átadóján


A köszöntő gondolatokat követően a világbajnoki bronzérmes zirci testépítő pár, Schindler Balázs és Biró Aida mutatta be a különböző fitness eszközök használatát az érdeklődőknek. Mindhárom zirci iskolának volt képviselete az átadón, s a diákok közül többen a testépítő páros útmutatása alapján ki is próbálták a sportparkot. A testnevelők is elsajátíthatták a fontosabb ismereteket, amelyeket tudnak majd alkalmazni a tanórák keretében.


A gyakorlatokat Aida hajtotta végre, Balázs pedig kommentárokat fűzött hozzá. A kisiskolás csapat is birtokba vette a korosztályának megfelelő „sporteszközt”, majd szurkolóseregként szegődtek a testépítő hölgy mellé, számolták, hány húzódzkodást tud elvégezni a korláton.


A zirci testépítő pár kortól és nemtől függetlenül mindenkinek ajánlotta figyelmébe az új sportlétesítményt. Mivel szabadtéri sportolásnak minősül, a hűvösebb időszakokra az izmokat takaró hosszú ruházatot javasolták a használathoz. Felhívták a figyelmet a bemelegítés fontosságára, s arra is, hogy mindig legyen nálunk víz.


Cikk: Kelemen Gábor

Videó: Wittmann Csaba (SKB)