A bakony fővárosa

archívum - esemény

archívum - hírek

Európa-bajnokságon vehet részt a zirci sportlövő


Vintze Regina, a Komárom VSE versenyzője is tagja a sportlövészet 25 és 50 méteres Európa-bajnokságára utazó magyar válogatott keretnek. A közelmúltban lezajlott országos bajnokságon is kiemelkedően teljesített a zirci sportlövő.


Csodálattal nézik a napközis táborban résztvevő gyerekek a kupát és az érmeket, amelyeket Vintze Regina magával hozott a riportra. Bizony, ilyen szép dísztárgyakat lehet nyerni a sporttal, persze ezeket nem adják ingyen, a tehetség mellett nagyon sok munkára, a megfelelő szakmai felkészítésre és a szülők támogatására is szükség van: ezek együttesen eredményezték, hogy nagy örömünkre a szeptember elején sorra kerülő lengyelországi sportlövő Eb-re utazó magyar válogatott keretben egy zirci leányzó nevével is találkozhatunk.


Regina hét évvel ezelőtt kezdett el sportolni a zirci lövészklubban, amelyben a tagságát a mai napig megtartotta. Szívéhez nőtt a sportág, és lehetősége nyílott arra, hogy magasabb szinten folytassa a pályafutását: a 2020-as év elején igazolt át a hazai sportlövészetben fellegvárnak számító Komárom város egyesületébe, ahol megállja a helyét:

országos bajnoki címek és dobogós helyezések fémjelzik eddigi teljesítményét, egyéniben és csapatban is többször állhatott fel a dobogó valamelyik fokára, idővel pedig a magyar válogatott keretnek is tagja lett.

Vintze Regina az országos bajnokságon, a 3x20 méteres számban elért egyéni bronzéremmel és kupával, a csapataranyérmekkel és a Magyar Sportlövők Szövetségének jubileumi emlékkönyvével

Nem szerette volna elbízni magát, de azt mondja, nagyon reménykedett, hogy egyike lesz a harminc versenyzőnek, akik a Magyar Sportlövők Szövetsége elnökségének döntése alapján részt vehetnek a wroclawi 25 és 50 méteres Európa-bajnokságon, amely egyben olimpiai kvalifikációs verseny is. Volt is alapja Regina optimizmusának, elég csak a legutóbbi, júliusi országos bajnokságra gondolni, ahonnan három éremmel és egy kupával térhetett haza, és az Eb-keret alapját jelentő nyári válogatóversenyek is jól sikerültek a számára. Hangsúlyozza, hogy

szeretne élni a lehetőséggel, és mindent megtesz a minél jobb szereplés érdekében.

Európa-bajnokságra fel! Vintze Regina (jobbról) Bajos Gitta Európa-bajnok (balról) és Mészáros Eszter világbajnok sportlövő társaságában

A Komárom VSE 60 fekvő versenyszámban új csúccsal országos bajnok csapata, középen Vintze Regina

Pedig nem könnyű összeegyeztetni a sportot a tanulással, annál is inkább, mert a tanulmányai helyszíne szülővárosa, Zirc, a III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola tanulója, a puskával való gyakorlásért viszont a Duna partjára kell elutazni heti három alkalommal. Ebben édesapja van a segítségére, és mivel a nap jelentős részét elviszi az edzés, gyakran előfordul, hogy a diáklány az autóban veszi elő a tankönyveket.


A ráfordított idő és a befektetett energia akkor térül meg igazán, amikor valaki egy ilyen rangos eseményre készülhet.

A junior Eb-re szeptember 7-én kerül sor, Vintze Regina az 50 méteres 60 fekvő és 3x20 összetett olimpiai versenyszámban állhat céltábla elé: gondoljunk rá, szorítsunk neki akkor, és kívánjuk, hogy a sok munka mellett azért pihenjen is a vakáció hátralévő részében.


Kelemen Gábor