A bakony fővárosa
archívum - esemény
archívum - hírek
Értékes ajándékkal köszöntötték a születésnapos várost
Időkapszulával üzentek az utókornak, egész napos, színes programkavalkáddal élték meg a jelent, fotográfiákkal elevenítik meg a múltat – szülinapi zsúrba torkollott a „Zirc Kultúrájáért” Alapítvány főszervezésében, széles körű partneri együttműködéssel megvalósult Bakonyi Mustra rendezvénye.
Már nem meglepetés, hogy 4 programot kap a 40. születésnapját ünneplő város a „Zirc Kultúrájáért” Alapítványtól és partnereitől, most szombaton őszi arcát mutatta meg a rendezvénysorozat.
Az elmúlt időszak csapadékos időjárása miatt egy héttel
későbbre tolt programot ragyogó napsütés kísérte.
Értékeink mustrája a Városházán indult, ahol fotókiállítás nyílt Zirc elmúlt negyven évéből.
A tárlatot Kaszás Béla állította össze, a megörökített pillanatok mögött pedig hosszú névsor húzódik meg. A kiállítást Ottó Péter nyitotta meg, aki a leghosszabb ideig, 2006 és 2024 között volt városunk vezetője. A tárlatról bővebben külön cikkben írunk.

Az önkormányzati hivatal nagyterme és a folyosó is megtelt fotókkal – év végéig látható a most szombaton megnyílt tárlat
Wenczel Zsuzsanna, a Bakonyi Finnbarátok Köre Egyesület elnöke vezette a műsort elejétől a végéig, felvezető szövegeivel, alkalomhoz illő idézetekkel keltette fel a közönség érdeklődését minden egyes helyszínen.
A program a Rákóczi téren folytatódott, ahol
egy facsemete indult növekedésnek ezen a verőfényes őszi napon, és egy időkapszulával is üzentek az utókornak a negyvenéves várost ünneplő polgárok.

Wenczel Zsuzsanna a Városházán megnyitja a Bakonyi Mustra rendezvényét

Pék László, városunk díszpolgára, Zirc egykori főkertészének közreműködésével egy gingko biloba páfrányfenyőt ültettek el a civilek
– Ez a fa, amely még ma csak egy apró csemete, évről évre növekedni fog. Ágainak árnyékában jövő generációk pihennek meg, és talán majd ők is emlékeznek ránk, akik ezt a fát elültették, ahogy mi is tisztelettel gondolunk azokra, akik negyven évvel ezelőtt úgy döntöttek, hogy ez a település megérdemli a várossá válást. Kívánom, hogy ez a fa az erő, a kitartás, és az összetartozás szimbóluma legyen mindannyiunk számára. Emlékeztessen arra, hogy a közösség sikere nem egyéni teljesítményekből áll, hanem abból a közös munkából, amit mindannyian hozzáadunk – mondta köszöntőjében Hédl Evelin, a Zirci Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.
Megemlékezett arról az időszakról
is, amikor svábok települtek Zirc földjére, hangsúlyozva, hogy az ő érkezésük
nemcsak a város fejlődését indította el, hanem mély nyomott hagyott
kultúránkban, hagyományainkban és közösségi életünkben is. Úgy látja, hogy a
szorgalmuk, kitartásuk és elkötelezettségük nélkül Zirc ma nem lenne erős
gyökerekkel rendelkező, virágzó város.
Kiemelte a civil szervezetek szerepét is, amelyek nap mint nap tevékenyen részt vesznek a fejlődés folyamatában, munkájuk és kitartásuk nélkül nem érhettük volna el azt a sikert, amit ma ünneplünk.

Hédl Evelin, a Zirci Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke mondott köszöntőt a faültetésnél
A közösen elültetett fát Dékány Árpád Sixtus O.Cist emeritus apát áldotta meg.
– Ahogy a páfrányfenyő is egy lassan növekvő, sokáig élő növény a fák sorában, a ciszterci apátság is a sok-sok viszontagság között, a kezdetektől újra és újra kihajtott, állandóságot, erőt sugárzott ezen a településen, a Bakony rengetegében
– fűzte hozzá a ciszterci rend képviselője.
Városunk két korábbi polgármestere, a nemzetiségi önkormányzat elnöke, óvodások, iskolások, civil szervezetek képviselői, és több jelenlévő polgár is hozzájárult egy-egy lapát föld elhintésével a közösségi eseményhez.

Dékány Árpád Sixtus ciszterci emeritus apát szentelt vizet hint a zirciek által közösen elültetett fára
A fa közelében elhelyezett időkapszulát – mely az üzenetküldők határtalan kreativitásának köszönhetően számtalan fotót, kiszászlót, gyermekrajzot, festett köveket, adathordozón tárolt filmeket, jelvényeket, képeslapokat, újságokat, és más érdekességeket rejtett –
a város Zirc kortársai, Viziné dr. Horváth Judit jegyző és dr. Vida Beáta, a Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóház igazgatója indította útnak a jövőbe.

Még az utolsó pillanatban is került emlék a hengerbe – a Lezsák család egy feliratozott fotóval üzent a jövőnek Encz Ilona, a „Zirc Kultúrájáért” Alapítvány elnökének közreműködésével

Dr. Vida Beáta múzeumigazgató és Viziné dr. Horváth Judit jegyző leengedi a földbe az időkapszulát
A rendezvény központi helyszíne a Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóház volt, ahol az egyik épület tűzfalára kifeszített lepedőn megfogalmazhatták jókívánságaikat a vendégek a szülinapos városnak.
„Se nem kicsi, se nem nagy, éppen hozzám való vagy” – volt, aki egy dalszöveget kölcsönözve fejezte ki lakóhelye iránti szeretetét, és a szavak mellett szívek is feltűntek az üzenőfalon.

Jókívánságokat is megfogalmaztak a résztvevők a negyvenéves városnak a Reguly Múzeumnál kifeszített üzenőfalon
A Bakonyi Hímzőkör által a rendezvény előestéjén helyi népi motívumokkal szépen felöltöztetett Dubniczay-teremben a Szuperné Bohus Judit népi iparművész által megnyitott kiállítás méltó keretet adott a zirci szólóhegedűs növendékek és az idén tizedik születésnapját ünneplő Zirci Tücsökzenekar koncertjének.
A csoport egyedisége, hogy a kezdőtől a haladóig minden korosztályt felvonultat. Komenda Lili és Ring Zalán szólóban, Ferenczi Franciska Tarcsay Beáta Éva zenekarvezetővel duót alkotva mutatta meg tudását, végül egy ősbemutatóra is sor került: a Nagy Imre zeneszerző által kimondottan a Tücsökzenekarnak írt vonós szvit Air és Menuett című tételét is hallhattuk.

Az együtt zenélés öröme – a Zirci Tücsökzenekar koncertje, a falakon a Bakonyi Hímzőkör alkotásai, melyek november 3-ig tekinthetők meg a Dubniczay-teremben
A Reguly-színpadon a Katáng Zenekar mesekoncertjének örültek a gyerekek, és
közülük többen maguk is részesévé váltak a zene nyelvén életre hívott kalandos utazásnak.
Láthattunk az emelvényen buborékfújó királykisasszonyt és bátor vitézeket, akik – a nézőtérről érkező tapstól még jobban felbátorodva – megvívták csatájukat a sárkánnyal, s megmentették ezzel Zirc város lakosságát.

A Katáng Zenekar mesekoncertjének a gyerekek is részesévé
váltak, a közönség a nézőtérről biztatta a bátor vitézeket

Közben, akár egy középkori vár udvarán, olyan sürgés-forgás támadt a múzeum színes lufikkal feldíszített portáján, egy pecsétgyűjtő családi játék kellős közepébe csöppentünk.
A rajt-cél állomás a múzeum főépületénél került kialakításra, a menetleveleket az eseményre sváb totóval is készülő Zirci Német Nemzetiségi Önkormányzat adta át. A különböző állomásokat teljesítők jutalomban részesültek.

„Arra még nem jártam…” – íme, műanyagmotorral is lehetett közlekedni a pecsétgyűjtő játék különböző állomásai között
A pásztortanyán például arra keresték a választ, hogy melyik pásztor milyen eszközzel dolgozott régen. A programot Császárné Borzavári Róza népdalénekes, népzenész és párja, Császár Dominik kísérte, ugyanitt slambuc is főtt egy bográcsban Marton Károly intézményi munkatárs közreműködésével.
Az Erdők Hetéhez kapcsolódva a VERGA Zrt. erdei iskolai
foglalkozással csatlakozott a pecsétgyűjtő játékhoz, a magasles körül még
kitömött vadakkal is találkozhattunk. A másik gazdasági társaság, a Bakony-Agro
Kft. a piactér mellett szántóföldi „vasparipákkal” és kvízjátékkal várta az
érkezőket.
Az Erdélyi Baráti Kör Egyesület, a Bakonyi Finnbarátok Köre Egyesület és a Zirci Országzászló Alapítvány tagjai együttesen alkották meg a népi játszóház játékmester csapatát, hangulatosan berendezett helyszínükön játékosan beavatva a résztvevőket hagyományainkba.
Előfordult, hogy Tenk
Mihály tangóharmonikaszójára járt a kukoricát morzsolók keze, és amíg a
legkisebbek a falusi mini-konyhában sütöttek-főztek, addig a nagyobbak
folyamatosan vetélkedtek az izgalmas múzeumi társasjátékokkal. Müller Anikó
Zirc történetéről szóló, tíz kérdésből álló feladványával késztette fejtörőre a
játékosokat.
Az alkotóműhelyekben Pappné Rácz Ildikó népi
iparművész vezetésével csutkaparipák készültek, ifj. Hegedűs Árpádnál kovácsoltak, a Szent Bernát Cserkészcsapat tagjainak útmutatásával helyi kódexet állítottak
elő, az újonnan megnyílt kiállításban Troják Zsuzsával integetőkendőt hímezhettek
a vállalkozó kedvűek az újabb pecsétek reményében.
„Legyél te is önkéntes segítő”
– szólt a felhívás a
Magyar Vöröskereszt Zirci Területi Szervezete, a Zirci Önkormányzati Tűzoltóság
és a Bakonyi Önkéntes Műszaki és Mentő Egyesület részéről. A többféle
témájú kvízjáték mellett a vöröskereszt sátránál szűrő- és mérővizsgálatoknak
is alávethették magukat a jelentkezők, és soha ne legyen rá szükség: az
elsősegélynyújtás életmentő technikáját is el lehetett sajátítani.
A Rákóczi téri kosárlabdapálya helyét egy mobil KRESZ-park vette át erre a napra, az ANDANTE Sport, Oktatási és Kulturális Egyesület játékos módon ösztönözte a gyerekeket a biztonságos közlekedésre. Igencsak nagy volt a forgalom, bringával, rollerrel, műanyagmotorral is közlekedtek a pályán.
Képgaléria a pecsétgyűjtő családi játékról (Fotók: Litter Beáta, Dr. Tóth István és a szerző)
Jó házigazdához méltón a szervezők arról is gondoskodtak, hogy az őszi szülinapi zsúron senki ne maradjon éhen.
Két konyháról is választhattak a szabadtéri étterembe betérő vendégek, Somogyi Tamás mesterséf, a Pápai SZC Reguly Antal Szakképző Iskola és Kollégium oktatója a diákjaival sváb finomságokkal készült erre az alkalomra, az Alsópere Parkhotel csapata pedig vadételekkel kínálta az érkezőket, s bizony szaporán kellett mozogniuk a szakácsoknak mindkét gasztronómiai állomáson.

Sváb étellel szolgálják ki a vendégeket a helyi szakképző iskola diákjai

Nem unatkoztak az Alsópere Parkhotel munkatársai, sokan álltak sorba a vadételért
Még tartott a játék, amikor a program finisébe fordulva a színpad felé összpontosultak a tekintetek.
A fennállásának huszadik évfordulóját ünneplő, Zirc térségének értelmileg sérült fiataljait felkaroló Ők is Emberek Alapítvány megmutatta, hogy a közösség, a zene, a tánc, az összetartozás lelkisége felemelő számukra. Széperdei Andrea és Markovics Máté verssel, Szucsik Zsófia furulyajátékkal kedveskedett a közönségnek. Végül a fiatalok szüleikkel, gondozóikkal együtt eltáncolták a Paprika csárdást.
Ezután egy olyan közösség lépett színpadra, amely még a város Zircnél is idősebb, mégis képes újra és újra valami különlegessel előállni: az 1977-ben alakult Zirci Városi Vegyeskórus zenei virágcsokorral ajándékozta meg az ünnepeltet és természetesen a közönséget Géring Klára karnagy vezetésével.

Az Ők is Emberek Alapítvány örömtánca

A Zirci Városi Vegyeskórus műsora
– Településünk története megmutatta, hogy a lakóhelyüket szerető, szorgalmas, a családjukért, gyermekeikért dolgozó emberek összetartásának, munkájának eredményeként, egy nagyon hosszú folyamat végén, negyven évvel ezelőtt, 1984. január 13-án Zirc várossá válhatott Eplény, Lókút, Nagyesztergár és Olaszfaluval karöltve – mondta ünnepi köszöntőjében Kacsala István polgármester.
Nagy tisztelettel és köszönettel szólt arról, hogy az évszázadok alatt itt élő és a ma is itt élő zirci emberek becsületesen, szorgalmasan, sokszor erőn felül dolgoznak a családjaik megélhetéséért, gyarapodásáért és gyermekeik jövőjéért.
„Mi, zirciek nem pusztán a múlt teremtményei, hanem a jövő teremtői is vagyunk. Mert amíg létezik Zirc, fejlődni fog” – szögezte le városunk vezetője.
Hangsúlyozta, hogy a fejlődést mindig az itt élő polgárok összefogása, közös akarata biztosította. Példaként éppen a Bakonyi Mustra rendezvényét hozta fel, amelyet egy héttel később ugyan, de megvalósítottak a szervezők, a nehézségek ellenére sem adták fel, amiért köszönetét fejezte ki.
„A soha nem tapasztalt erőfeszítés a részévé vált mindennapjainknak, családjainknak, és városunknak is, de a jövőnk, a munkába vetett bizalmunk éppen ez a helytállás, amiért jogunk és okunk van az ünneplésre”
– zárta gondolatait.

Kacsala István polgármester ünnepi köszöntője. Olaszfaluból Varga Antal alpolgármester, Nagyesztergár részéről Szirbek Tiborné polgármester is jelen volt azon települések közül, amelyekkel együtt nyerte el negyven éve a városi rangot Zirc
Nincsen születésnap közös éneklés nélkül, a jelenlévő önkormányzatok képviselői, a Rulett zenekarral kiegészült városi vegyeskar és a közönség együtt énekelte Máté Péter Azért vannak a jó barátok című dalát.
„Azt beszéli már az egész város… Zirc” – hallhattuk nem sokkal később, és ugyan vesztett már a napfény az erejéből, de a pezsdítő tánczene hatására dobolni kezdtek a lábak és magasba lendültek a kezek: a zirci gyökerekkel rendelkező Rulett zenekar fergeteges bulija méltó zárása volt a színpadi produkciók sorának, a több mint ötvenéves csapat örökifjúi hévvel szólaltatta meg az örökzöld slágereket.

A zirci kötődésű Rulett együttes remek hangulatot teremtett
A könnyűzenei műsort követően a képviselő-testület jelenlévő tagjai léptek színpadra, hogy emléklappal és egy kis ajándékcsomaggal köszöntsék a negyvenéves város jelenlévő kortársait.
A megajándékozott kerek évfordulósok közül dr. Vida Beáta, a Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóház igazgatója személyes történetét mesélte el a hallgatóságnak, mely rávilágított arra, hogy annak ellenére is mennyire lehet szeretni Zircet, ha valaki nem e város szülötte.
Csaknem húsz évvel ezelőtt, még egyetemista korában találkozott először a település nevével egy külföldi ásatás során. Érdeklődni kezdett utána, majd néhány levélváltás után az egyik ciszterci atya meghívta őt Zircre, és amikor első éjszakáját töltötte itt, már akkor érezte, hogy köze lesz a helyhez. Így is lett, majd tíz évvel ezelőtt a képviselő-testület megbízta őt a település történetének kutatásával.

A várossal egyidősek részéről dr. Vida Beáta, a Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóház igazgatója szólalt fel
Hangsúlyozta, hogy
Zirc nemcsak egy negyvenéves városi múlttal, hanem egy ezeréves történelemmel rendelkező település, és a korábban itt élők is ugyanúgy érezhettek, mint a mai polgárok.
Ő saját maga is megtapasztalhatta azt az összefogást, ami jellemzi ezt a közösséget, így hát nem kívánt mást a negyvenéves városnak, minthogy legyenek barátaink, mert mint mondta, „talán másra nincs is szükség”.
A „Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn” gondolat szellemében emelte poharát a születésnapos városra Horváth László, a település 2002 és 2006 közötti vezetője.
A városnak, amelynek múltja van, meg kell érteni a jelenét, és azért kell dolgozni, hogy egy innovatív, a fejlődésre mindig kész település legyen a jövőben, amely mindig tud foglalkozni az új generáció gondjaival is – világított rá az idézet jelentőségére.

Horváth László, városunk egyik korábbi polgármesterének pohárköszöntője
Az ünnepi gondolatokat a Rulett zenekar kíséretével felhangzott a „Boldog Születésnapot” nóta, majd, miután szétszórta a civilek által meggyújtott csillagokat, a 40-es számmal fémjelzett torta adott magából egy szeletet mindenkinek, aki eljött ünnepelni ezen a napon, a traunsteini barátok által küldött német sörrel pedig lehetett koccintani ZIRC VÁROS egészségére.

Nagy szeretettel kínálták a rendezvény szervezői a születésnapi tortát
A „Zirc Kultúrájáért” Alapítvány főszervezésében – a Miniszterelnökség Városi Civil Alapjának támogatásával, széleskörű partneri együttműködéssel, sokak segítségének köszönhetően – megvalósult Bakonyi Mustra programja része volt a jubileumi ZIRC40 városi rendezvénysorozatnak. Egyes programelemei a Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóház Skanzen pályázata révén valósultak meg a Múzeumok Őszi Fesztiváljához kapcsolódóan.
Kelemen Gábor