A bakony fővárosa

archívum - esemény

archívum - hírek

Erkölcsi erővel növelni a sportolók teljesítményét


Szinte minden korosztályban, labdarúgásban és futsalban is dobogós helyen álltak Mátyás Richárd tanítványai, amikor a járványhelyzet miatt lezárták a bajnokságokat. Hivatalos végeredmény nincs, de a szép eredményeket nem lehet elvenni a gyerekektől. A Football Club Zirc Sportegyesület négy korosztályát vettük górcső alá.


Két évvel ezelőtt, a nyári focitáborban találkoztunk először a Balaton partjáról érkező ambiciózus fiatal edzővel, Mátyás Richárddal, aki már négy korosztállyal – U13, U14, U15, U16 – foglalkozik az egyesületen belül, és nem is akárhogyan. Csapatai nagy eséllyel pályáztak a dobogós helyekre, és a nem hivatalos végeredmény szerint meg is szerezték ezeket. A „karantén időszakáról”, az újraindulásról, a közelgő nyári táborról és az edzői filozófiájáról beszélgettünk a labdarúgó-szakvezetővel a szerdai tréningjét megelőzően.


– Soha nem gondoltam volna, hogy valaha élő távedzést fogok tartani, ezt kimondani is furcsa. Csoportos videó-hívást indítottam, melyhez a gyerekek csatlakozhattak. Lerakták a telefont egy adott helyre, én pedig láttam mindenkit, hogyan végzik a gyakorlatokat. Heti két alkalommal történt mindez. Gondoltam azokra is, akiknek nincs internet-elérhetőségük, vagy nem akartak ebben részt venni: számukra egy tizenkilenc pontból álló egyéni edzéstervet állítottam össze, és a visszajelzések alapján többen is használták ezt – tekint vissza Mátyás Richárd arra az időszakra, amikor nem szabadott edzéseket tartani a sportegyesületeknek.


Amint lehetővé vált, visszatért tanítványaival a zöld gyepre, heti három alkalommal tart foglalkozást a korosztályos csapatainak óvintézkedések mellett, így például az öltözőépületet nem használhatják, a pálya körül, szabadtéren öltik magukra a felszerelést a gyerekek.


Bemelegítéssel és a szakmai utasítások kiadásával veszi kezdetét az edzés, majd labdás gyakorlatok következnek


Szép környezetben, gondosan előkészített pályán edzhetnek a fiatalok, a sporttelepet a futballklub üzemelteti



Az NB I-et leszámítva a labdarúgó-bajnokságokat is idejekorán lezárta a Magyar Labdarúgó Szövetség, hivatalos végeredményt nem hirdettek, a tabellán akkor elfoglalt helyeket vették figyelembe.

Az U16-os korosztály harmadik helyen állt a bajnokság lezárásakor, mindössze három ponttal lemaradva az elsőtől. Mátyás Richárd tavaly nyáron vette át ezt a korosztályt, és Kovács László kollégájával együtt az U16 Veszprém megyei válogatottjának is ő az egyik edzője. A kiválasztó során az FC Zirc labdarúgói közül hatan is bekerültek a válogatott-keretbe, városunkat és a megyét is képviselve egy Móron megrendezett labdarúgótornán.


A tizenöt évesek számára nincs kiírva nagypályás bajnokság, ők az U16-os korosztállyal játszanak együtt, illetve a labdarúgás kispályás, többnyire teremben játszott változatában, futsalban mérik össze a tudásukat. Két ilyen bajnokságra is sor került, de az egyiket – a szeptembertől júniusig tartót – ismert okok miatt szintén félbe kellett szakítani. Nagy kár, hiszen a zirci fiatalok „A” csapata négy fordulón keresztül veretlenül, 115 rúgott góllal vezette a csoportját, és a másik két csoportgyőztessel együtt be is jutottak a megyei döntőbe, azaz valamilyen színű érmet biztos szereztek volna, ha a szomorú helyzet nem szól közbe. A zirci „B” csapat második helyen végzett a csoportban. A novembertől márciusig tartó Téli Tornán a döntőket szintén nem sikerült lejátszani, de a selejtezőt itt is veretlenül nyerték az FC Zirc fiataljai, amivel a felsőházba kerültek, ott pedig jó nevű csapatok ellen játszhattak.


Az U14-es korosztály megint csak nagypályán, de csökkentett pályaméretben versenyez, kilencfős létszámmal, állandó cserelehetőséggel. A tavalyi hatodik helyezés után a harmadik helyig araszoltak előre, s mindössze egy pont választja el őket a tabellán a másodiktól, ugyanakkor a vesztett pontok tekintetében öt ponttal előzik meg a negyediket, ami feltétlen éremesélyre adott okot. Az U13-as korosztály a Bozsik Programban vesz részt, a Várpalotán rendezett tornákon szerepeltek két csapattal, illetve futsalban az „A” csapat a megyei döntőt érő második helyen zárt és – az U15-ös korosztályhoz hasonlóan – felsőházba került, veretlenül abszolválva a selejtezőt, nagyvárosok csapataival, Veszprémmel, Pápával mérkőzhettek a legjobbak között. A „B” csapat az alsóházba nyert besorolást, ahol viszont nem talált legyőzőre ellenfelei közül. (A Bozsik Programban nem történt eredményhirdetés.)


Összességében tehát elmondható, hogy a Mátyás Richárd által irányított korosztályos csapatok – nagypályán és kispályán is – éremesélyes pozíciókban álltak, amikor a futballpályákon eddig ismeretlen játékvezető lefújta a meccset. Mivel ezek nem hivatalos végeredmények, tárgyi jutalom nem jár a tabellán elfoglalt helyekért, de az edző úgy döntött, hogy „kárpótlásként” megrendeli a gyerekeknek a nagypályás érmeket, ezzel is elismerve a teljesítményüket. A legszorgalmasabb edzéslátogatók serleget is átvehetnek majd az évzárón.

Ahogy a télen rendezett házi tornán, úgy a bajnokságokban elért eredményekért sem maradnak el a jutalmak


A Football Club Zirc Sportegyesület az idei évben is megszervezi nyári focitáborát, melynek első turnusára a június 15-ével kezdődő héten kerül sor, a további turnusok indításáról pedig az igények függvényében döntenek. A tábort elsősorban a korosztályos csapatoknak szervezik meg, de külső érdeklődőket is szívesen látnak. – A napi két edzés mellett sorversenyek és nagyon sok játék vár a gyerekekre, előadásokat hallgathatnak a magyar sport, azon belül is elsősorban labdarúgásunk fénykoráról. Az ebédet követően elméleti tudáspróba következik, szabadprogramot, kirándulást is tervezünk a tábor napjaira. A háttérépületként szolgáló Művelődési Házban, videó-felvétel segítségével egy saját mérkőzésünket is kielemezzük majd – ismerteti a részleteket Mátyás Richárd szervező, akinél jelentkezni is lehet a táborra.


– Úgy érzem, hogy befogadtak, a visszajelzések alapján a gyerekek örömmel járnak az edzéseimre – osztja meg velünk a Zircen eltöltött eddigi két év tapasztalatait. Hozzáteszi, hogy nagyon szeret a gyerekekkel foglalkozni, ebbe nőtt bele, tizennyolc éves kora óta önálló csapatai vannak, a labdarúgás számára egy örök szerelem. Nehéz, de egyúttal hálás feladatként jellemzi az utánpótlás-nevelést, kiemeli, hogy sok közös élményben volt részük a gyerekekkel, emberi kapcsolatok alakultak ki, úgy látja, ezért is érdemes mindezt csinálni. Pszichológiát is tanul, így hát nemcsak tanítani, hanem egy kicsit nevelni is szeretné a sport által gondjaira bízott ifjúságot, mint mondja, a gyerekek a személyiségjegyeiket magukkal viszik a felnőtt korba, s ő vallja, hogy

erkölcsi erővel lehet növelni a sportolók teljesítményét.


Családi foci, futsal-ikon, tréfás dekázás - Mátyás Richárd edzői filozófiáját arra építi, hogy a játéknak nemcsak szakmai, hanem morális feltételei is vannak. Nagy hangsúlyt fektet a mentális felkészülésre, rengeteget beszélget a gyerekekkel. Tevékenysége messze nem merül ki az edzések megtartásában, évről évre további programok várnak a fiatalokra, szervezett például kirándulást a csapatnak. Minden hónap végén írásban, egyénileg értékeli a növendékeket, amiről a közös csoportban tájékoztatást is ad, így a gyerekek elolvashatják saját és egymás értékelését, illetve a szülők is visszajelzést kaphatnak. Megszokott nála, hogy minden évben hív egy ismertebb személyt az edzésre, idén Madarász Jánosra, a magyar futsal-válogatott másodedzőjére, a Ferencváros futsal-csapatának vezetőedzőjére esett a választás. Edzőnek, tanítványnak egyformán nagy élmény volt a találkozás. Télen házon belüli tornát rendezett, melyben a szülők is partnerek voltak, ezáltal minden résztvevő játékos helyezés szerinti éremben részesült, de voltak oklevelesek, különdíjasok is. Idény alatt versenyeket hirdetett, komoly jutalomra. (Legutóbb bekötött szemmel való dekázás volt, a győztes footgolf-meghívót nyert.) Minden év utolsó edzését hazai-vendég mérkőzéssel zárja, most decemberben a nagy létszám miatt két edzést is kellett áldozni erre, a két nap közel 60 játékos lépett pályára. A jó hangulatú focit mindenki nagyon élvezte.

Mátyás Richárd közös edzése Madarász Jánossal (piros felsőben), a magyar futsal ikonikus alakjával

Családias hangulatban zárták az évet, gyerekek, szülők együtt futballoztak a közösségépítés jegyében


A cikkben szereplő fotók egy részét Mátyás Richárd bocsátotta a rendelkezésünkre.


Kelemen Gábor