A bakony fővárosa
archívum - esemény
archívum - hírek
Erdélyben futballoztak a zirci iskolások
A közelmúltban folytatódott a Barátság Kupa versenysorozat, amely két
oktatási intézmény, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium és a Zirci
Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola kapcsolatán
alapszik.
– Immár negyedik alkalommal
sikerült kijutnunk Erdélybe, a Barátság Kupára. Szeretnék köszönetet mondani
mindenkinek, aki lehetővé tette az út létrejöttét. A Zirci Német Nemzetiségi
Önkormányzat biztosította a buszt, a gyerekek utaztatását pedig a szülők
támogatták. Detre Miklós barátommal
ketten voltunk a sofőrök – mondja Burján
István, a Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola
igazgatója, a kapcsolat megalapozója. Örömét fejezi ki, hogy második alkalommal
sikerült elhozni a második helyet, csak a címvédő és házigazda Székely Mikó
Kollégium csapatától szenvedtek vereséget a zirciek, egyébként két győzelem és
egy döntetlen volt a fiúk mérlege öt csapat közül.

A zirci iskolások csapata a második helyért járó díjjal
A fiatalok kulturális programban is részt vettek, megismerhették a hely nevezetességeit. Többen voltak a csapatból, akik a „Határtalanul” Program keretében már jártak Erdélyben, de ennek a kapcsolatnak a révén újabb szépségeket, kincseket fedezhettek fel Székelyföldön.
A
csapatot Dublecz Márk, Földesi Benedek, Földesi Lőrinc, Kiss Barnabás,
Maser Márk, Sasvári Levente és Szücs
Ármin csapatkapitány alkotta. A legjobban talán a református iskola elleni
mérkőzésre emlékeznek vissza, amelynek 6:4 lett a vége a mieink javára, az
utolsó pillanatokban sikerült fordítani egy egyébként is rendkívül fordulatos
mérkőzésen. Összességében elégedettek a második hellyel, de fogadkoznak, hogy
majd a következő Barátság Kupán – amelynek Zirc ad otthont – vissza tudnak
vágni a sepsieknek.
Kelemen Gábor