A bakony fővárosa

archívum - esemény

archívum - hírek

Eltűnt a csokis zsák, de lett helyette másik


Szemtanúi lehettek a gyerekek egy csínynek a Városházán, de figyelmeztették a Jó Tündért, ezért meg is kapták hamarosan jól megérdemelt jutalmukat.


Zsúfolásig megtelt a nagyterem a Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Stúdió KB által szervezett Mikulás-ünnepségen. A legkisebbek szüleik, nagyszüleik ölében várták a Mikulás érkezését, a nagyobbak egészen előremerészkedtek, s így közvetlen szemtanúi voltak Pukkancs, a rossz manó csínytevésének, aki egy óvatlan pillanatban ellopta az édességgel teli zsákot a csokigyárból az Árok-party Fiesta társulat vidám zenés műsorában.


Kórusban figyelmeztették a Jó Tündért, de ő csengő hangú éneklésével volt elfoglalva, s mire meghallotta az óva intő gyerekzsivajt, már bizony késő volt, a manó eltűnt zsákmányával a ködös téli estében.

Itt még megvan a zsák, de látszik, hogy a manó (háttal) már készül valamire…


A tündér megnyugtatta a segédjeivé szegődött gyerkőccsapatot, hogy a Mikulás már úton van, s az eltűnt csokis zsák helyett hozni fog majd egy másikat. Csakhogy a nagyszakállú püspök is üres kézzel állított be, az ajándékok a nagy út alatt kiszóródtak a zsákból, összegyűjtésüket krampuszaira, Rizire és Bizire bízta. Őket végül a bátrabb gyerekek keresték meg, és kísérték a terembe.

Így hát csak előkerült a szép piros zsák, ami sok finomságot rejtegetett, s mindenki részesülhetett belőle, hamar feledésbe merült az újra felbukkanó manó csínye.

A gyerekek közös énekléssel várták a Mikulás érkezését, aki hamarosan a Jó Tündér helyébe lépett


Boldogan csengették meg a körbejáró Mikulás kis harangját, énekeltek neki, miközben a krampuszok tanúbizonyságot adtak arról, hogy nem is annyira ördögiek, inkább az angyal szállt beléjük, s szeretettel osztották szét a csomagot, amit magukkal cipeltek a hosszú úton.


Kölcsönösen adtak is, kaptak is: gyermekek énekhangja töltötte be a termet, bátran szóltak bele a mikrofonba


A Mikulás-ház is megnyitotta kapuit, szaloncukorral, meleg teával és a tőle megszokott szeretettel várta a Mikulás a betérőket Rákóczi téri kuckójában.

A gyerekek sem jöttek üres kézzel, voltak, akik rajzzal, énekkel ajándékozták meg a jóságos piros ruhás kedvencet.


Sok volt bizony a tennivaló, így Bieberné Réz Ágnes igazgató asszony idén

két Mikulást is felfogadott, hogy munkatársaival még több örömet, élményt szerezzenek a gyerekeknek.


Kelemen Gábor