Élni kell a szabadságunkkal és nem visszaélni azzal

-Napjainkban mi szabadon élhetünk, mert az 1956-os forradalom és szabadságharc végül is minden hatalom ellenében győzött. Ezzel élnünk kell és nem visszaélnünk, becsüljük szabadságunkat és védelmezzük biztonságunkat.

Dr. Kőváry György hangsúlyozta ezt az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének évfordulójára szervezett megemlékezésen, az ’56-os emlékkőnél.

Az előzményeket illetően elmondta, vita tárgya, hogy az október végén kirobbant szuezi válság miként hatott a magyar forradalom ügyére. Mai vélemény szerint csak figyelemelterelésre volt jó, és még arra, hogy a Szovjetunió látta, hogy a nyugati hatalmak a nemzetközi szerződések felrúgásával akarják megoldani a problémát, így maga is jogot formált magának arra, hogy egy nép jogait semmibe vegye.

1956. november 4-én megindult a forgószél hadművelet, mintegy hatvanezer katona lépett az ország területére, Maléter Pált, a kormány honvédelmi miniszterét már két nappal azelőtt, tőrbe csalva elfogták a szovjetek. A komoly erőt képviselő, de elszigetelt ellenállási gócokat minden hősiességük ellenére felszámolták. Az a néhány nyugati tudósító, aki bejutott az országba, az önfeláldozás, a reménytelen helyzetben is hősies helytállás példáiról számolt be.

A diktatúra ellen sokan nem láttak más megoldást, mint a nyugatra távozást. Szakképzett vagy tanulni vágyó értékes állampolgárok hagyták itt az országot mintegy kétszázezren. Négyezer honfitársunk esett áldozatául a leverés utáni megtorlásnak

– sorolta a szomorú számokat az emlékezés szónoka.

„1956. november 4-én – bár vasárnapra esett – némák maradtak a harangok, elnémultak az utcák, és az emberek is némaságot fogadtak: félelemből, haragból vagy tévedésből. Senki sem győzött igazán, hiszen a társadalom minden tagja hosszú időre a hatalom kiszolgáltatottjává vált. Nekünk nem csak az elhunytak emlékét kell ápolnunk, hanem azt a nemzeti egységet is meg kell őriznünk, amely a második világháború utáni tízéves, fokozódó elnyomásra adott válasz volt.”

A szónok arra is felhívta a figyelmet, hogy

a történelmet a tanulságok levonása miatt kell tanulnunk, és az 1956-os forradalomnak is megvannak a maga tanulságai.

Az egyik, hogy az igazi erő a kis közösségekben rejlik, akik egy világhatalommal szemben vették fel a küzdelmet. „Így van ez ma is. A kihívások ugyan mások, de nem kisebb léptékűek, mint hatvanhét évvel ezelőtt.” A másik fontos tanulságként azt említette, hogy elsősorban magunkra számíthatunk a világban. „Nem feledhetjük, hogy ’56-ban magunkra maradtunk a küzdelmünkkel, hiszen a szép szavakon kívül nem sok mindent kaptunk a szabad világ hatalmaitól.”

Dr. Kőváry György végül az Új Ember katolikus hetilap korabeli számából idézett: „Élve maradtak azok, akiknek testük meghalt, mert örökké élnek az örökkévalóságban és a nemzet szívében. Mert eljön a nap, a világosság véres ostyája, és én imára kulcsolom a kezem. Nem lehet mást tenni, csak a holtakért, élőkért, az egész Magyarországért imádkozni, imádkozni.”

Erre az imára kérte fel az emlékezők körében megjelent történelmi egyházak képviselőit, Vecsey Katalin református lelkészt és Pápicsné Jakab Johanna Júlia evangélikus lelkészt.

A Zirci Országzászló Alapítvány és a Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Stúdió KB közös szervezésében megvalósult emlékezésen műsorvezetőként közreműködött Csaba Lilla.