A bakony fővárosa
archívum - esemény
archívum - hírek
Elfogadásra került a költségvetés
Zirc Városi Önkormányzat
Képviselő-testületének februári ülésén 1 287 911 000 forint
összegben került elfogadásra az önkormányzat 2016. évi költségvetése.
Horváth László, az Ügyrendi és Érdekképviseleti Bizottság elnöke
arról adott tájékoztatást, hogy a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségnek
mind a polgármester, mind a képviselők eleget tettek.
A Veszprémi Rendőrkapitányság közreműködésével felülvizsgálta
a testület a Rákóczi tér üzleteit kiszolgáló önkormányzati belső parkoló
forgalmi rendjét, és döntött, hogy az Ady utca felőli
Rákóczi téri parkoló feltáró útjára "Teherautóval behajtani tilos" 18
tonna össztömegre vonatkozó súlykorlátozást vezet be, kivéve a reggel 5 és 8
óra közötti időszakot. A festékboltra merőleges önkormányzati ingatlanon, a
kiemelt szegély mellé pedig rakodási területet jelöl ki.
A temetők és a városi közterületek
fásításának kérdése már az előző ülésen is napirenden volt, és most döntés
született, hogy 1 000 000 forintos keretösszeget biztosít az
önkormányzat a szükségek növényállomány beszerzésére. A közterületek mellett a
fásítás az Alsó temetőt érinti, a Felső temetőben pedig a kerítés-felújítási
munkálatokat veszi majd górcső alá a testület következő ülésén.
Maradjunk zöld híreinknél! Tavasszal újra
megszervezésre kerül a lakossági zöldhulladék-begyűjtési akció. A kerti
hulladék gyűjtésére az elmúlt év őszén sikeres akciót indított a város, ezt
bizonyítja, hogy a begyűjtött zöldhulladék 17 tonnát nyomott. Az akció április
16-án kerül megszervezésre, vagyis hat nappal a Föld Napja előtt. „A zsákban a
zöld, tisztább a Föld” mottónk talán most még aktuálisabb, fontos, hogy ezúttal
is éljen a lakosság a lehetőséggel, és ne égessük a kerti hulladékot. A tavasz
folyamán lomtalanításra is sor kerül városunkban – döntött a testület.
Itt jegyezzük meg, hogy az év elején beinduló házhoz menő szelektív hulladékgyűjtéshez a zsákok átvétele folyamatosan történik a Városháza épületében. A munkatársaktól megtudtuk, eddig 928-an vették át a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges eszközt. Továbbra is várjuk a lakosokat!

A képviselő-testület teljes létszámmal jelen volt az idei esztendő második rendes ülésén
A jövőben a Rákóczi téren, az „új”
buszpályaudvaron és az új kerékpárút által körülölelt területen is elérhetjük a
világhálót, legalábbis a képviselő-testület szeretne vezeték nélküli internet-elérési
lehetőséget biztosítani, és ehhez árajánlatokat kér be. Úgy látják a
döntéshozók, hogy a város lakossága és az idelátogatók számára is hasznos
lehet, ha ezeken a helyeken igénybe vehető lesz a „Wifi” szolgáltatás.
Önkormányzati telkek értékesítéséről is
döntés született lakóépület céljára azzal összhangban, hogy Magyarország
kormánya rendeletben döntött az új lakások építéséhez, vásárlásához kapcsolódó
lakáscélú támogatásról. Az ingatlanokról értékbecslésen
alapuló nyilvános pályázati felhívás készül majd a márciusi rendes testületi
ülésre. A Petőfi utca 8. szám alatt
található nagyon régi ingatlan, úgynevezett „Trosits-ház” hasznosításával is
foglalkozik az önkormányzat, most éppen pályázat benyújtásáról született döntés
a felújítási munkálatok elvégzésére. A városvezetés szeretné, ha közösségi
funkciót szolgálna az épület.

A nagy múltú Petőfi utcai ingatlant közösségi célokra szeretné hasznosítani a város
A képviselő-testület arról is döntött, hogy az
önkormányzat folyamatos fizetőképességének biztosítása érdekében 2016. március
1. napjától 2016. december 31. napjáig 50 millió forintos bankszámla-hitelkeret
szerződést köt számlavezető bankjával. A városi honlap készítésével kapcsolatos
megbízási szerződés új határideje is az év utolsó napjában lett megjelölve,
ugyanakkor reméljük, hogy nem kell ennyit várni, és már nyáron új, a helyi
lakosság és a turisták igényeit is minden tekintetben kiszolgáló, informatív
weblapja lesz a városnak.
Az önkormányzati kezelésű belterületi utak téli
hó-eltakarítási és síkosság-mentesítési tevékenységének ellátására és a települési
szilárd hulladéklerakó területén létesített kármentesítési monitoring rendszer
üzemeltetésére beérkezett ajánlatok elbírálására is sor került. A városi
főépítészi feladatok megbízásos jogviszonyban történő ellátására nem kerül sor
pályázat kiírására, a testület döntött, hogy a feladat ellátását a Zirci Közös
Önkormányzati Hivatal szervezeti keretein belül valósítja meg.
Az aktuális felhívások alapján társadalmi és
környezeti szempontból fenntartható turizmus fejlesztésére is szeretne pályázni
Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete az Európai Unió 2014-2020 közötti
ciklusának „Széchenyi
A Zirc környéki kerékpáros és lovas túraútvonal tanulmánytervének
és műszaki tervének elkészítéséről, és ehhez kapcsolódóan a vállalkozás
megbízásáról is határozott a testület.
Kelemen Gábor