A bakony fővárosa
archívum - esemény
archívum - hírek
Egymástól tanulni, együtt cselekedni - Zirci delegáció látogatott Admontba
50 évvel ezelőtt hivatalosan is testvérvárossá vált a németországi Pohlheim és az ausztriai Admont városa. A két város vezetése szerette volna, ha ezen a fontos és történelmi ünneplésen Pohlheim két másik testvértelepülése, Zirc és Strehla is részt vesz.
Az Európai Unió által támogatott partneri találkozó mottója: „Egymástól tanulni – együtt cselekedni a partnerségben”. Ez a gondolat állt a több napos program középpontjában.
A projekt részeként Admont, Zirc és Pohlheim Testvérvárosi Kapcsolatok Egyesülete rajzpályázatot hirdetett helybéli iskolák diákjai számára: „Az én hazám az Európai Unióban” címmel. A pályázat célja az volt, hogy erősítsék a városok kapcsolatát.
Küldöttségünk a Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola és a III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai által készített 16 pályaművel érkezett a festői Admontba. Az alkotások a helyi iskola aulájában kerültek kiállításra. A kiállítást az iskola igazgatónője és Admont polgármestere nyitotta meg az iskola diákjai, meghívott vendégek számára. A kiállítás november közepéig Admontban látható. November 23-tól a pohlheimi polgármesteri hivatalban tekinthető meg, majd
előreláthatólag február végén érkezik a 42 pályamű Zircre. A legjobb alkotások elismerésben részesülnek.
A kiállítás megnyitója után az admonti tűzoltóság, a mentőállomás és a hegyimentő-szolgálat bázisa is fogadta a delegációk tagjait. Az 50. évforduló alkalmából az este folyamán ünnepélyes keretek között köszöntőbeszédek hangzottak el a polgármesterek és a testvérvárosi egyesületek részéről. A pohlheimi „Die Mollys” és a helyi fúvós zenekar színvonalas előadásai is hozzájárultak az este jó hangulatához.

A jubileumi est, melyen a zirci delegáció is részt vett
Vasárnap délelőtt az admonti Szent Balázs bencés rendi apátság kolostortemplomában ökomenikus istentiszteleten vehettek részt a vendégek, amely során a helyi apát mellett a pohlheimi delegációból gyakorlati teológiát oktató professzor szolgált. A nap folyamán a világ legnagyobb kolostori könyvtárában (Steierország legősibb kolostorában) és a múzeumban kalandozhattak a csoportok.

A világ legnagyobb kolostori könyvtárában a csoportok
A szervezők bíznak abban, hogy
a kapcsolat a városok között továbbra is aktív lesz, hogy a városok vezetői és lakói fontosnak érzik az európaiság részeként való kölcsönös együttműködést.
Barcsai Beatrix, Dr. Buda Imre