Egy hét bringával, csodálatos tájakon


Kerékpáros vándortáborban vettek részt kísérőikkel zirci és más helyekről hozzájuk csatlakozó diákok. Egy héten át tekertek a Cserhát-Börzsöny-Dunakanyar szakaszon. Persze nem ültek folyamatosan a nyeregben, a bringázás mellett sok más élmény várt rájuk a több mint kétszáz kilométeres túrán. A helyi szervezők útibeszámolója.



Három évvel ezelőtt az Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos kezdeményézésére újraindult hazánkban a – sokak által nosztalgiával emlegetett – vándortáborozás. Az idei nyáron több mint tizenegyezer diák és tanár nyaralhatott aktívan egy hétig a vízi, erdei és kerékpáros vándortáborokban, valamint idén először próbaútvonalon zarándoktábor is indult. A táborokhoz akkreditált pedagógus-továbbképzés is társul, ami lehetővé teszi, hogy a kísérő pedagógusok megfelelő felkészültséggel rendelkezzenek a táborok megszervezéséhez és lebonyolításához.



A Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) hét útvonalon szervez bringás vándortábort, melynek célja hazánk természeti és kulturális értékeinek megismerése, ápolása, valalmint a sport, az egészséges és tudatos életmód kialakítása, támogatása. Ezeken a túrákon a kerékpárokat, a bukósisakokat, valamint a szállások közötti csomagok szállítását a MAKETUSZ biztosítja a résztvevők számára.


Az idei nyáron első alkalommal vehettek részt zirci és hozzájuk csatlakozó vidéki diákok kerékpáros vándortáborban. Barcsai Beatrix és Detre Anita vezetésével a tizenöt diák és két szülő egy hét alatt bejárhatta a Cserhát-Börzsöny-Dunakanyar csodálatos vidékét. A túra Somoskőújfaluból indult, majd egy hét és 231 km megtétele után Esztergomban ért véget.

Somoskőről indult a csapat a bringás túrára…


A vándortáborok sajátosságához híven a megtervezett útvonalak után minden este más szállás várta a lelkes túrázókat. Az igazi vándortábor hangulatát idézték a szállások, melyeknek iskola, ifjúsági szálló, kemping adott helyet, az étkezésre pedig a közelben lévő éttermekben, menzán került sor. Hosszú, több átszállással tarkított utazás után, augusztus 7-én délután érkezett a csoport Somoskőújfalura. Már ezen a napon, a kerékpárok átvétele és beállítása után a bringások látogatást tettek a magyar-szlovák határon fekvő somoskői várnál, ahonnan pazar panoráma nyílt a szomszédos Salgó várára és a várakat körbeölelő Cserhát lankáira.


A következő napon némi tekerés után megtekintettek egy Madárkórházat, majd az Ipolytarnóci Ősmaradványokat. A szúnyoginvázió sem tarthatta vissza a csapatot, hogy megmásszák a Palóc Grand Canyont. Kerékpárokkal Szécsénynél egy kis kitérőt téve, a bringákat pihenőre fogva, kenuba átülve eveztek az Ipoly holtágain található Robinson-szigeteknél.


Szárazföldön és vízen is próbára tették magukat a vándortábor résztevői


Egy éjszakát Hollókőn töltött a csapat, amely Magyarország egyetlen olyan faluja, ami szerepel az UNESCO Világörökség listáján.

A hollókői várból gyönyörű panoráma tárult a látogatók szeme elé. A következő napon az utat folytatva nem csak a Cserhát településeit, erdőit csodálhatták meg a bringázók, hanem strandolásra is volt lehetőség a Bánki-tóban.


Az ötödik napon Bánkról elindulva a csapat felkapaszkodott Nógrád várához, amely Magyarország legrégibb szabálytalan alaprajzú, belső tornyos kővára. A látványosság rengeteg fotóhoz adott hátteret. A Börzsöny tartogatott még meglepetéseket: néhány bringást megkergetett egy szabadon kószáló tehén, majd köves úton lefelé ereszkedve olyan nagy esőbe kerültek, hogy – ahogy mondani szokták – bőrig áztak. A szállásnak helyet adó tornateremben a bordásfalak jó szolgálatot tettek a táskák, cipők, ruhák kiteregetésére, a padok pedig az elázott kártyák szárogatására. Az eső és a vizes ruhák sem szegték kedvüket, az estét Ki-Mit-Tud?-al, sorversenyekkel, focival, pingpongozással zárták.

A nógrádi várba is felkapaszkodott a csapat


A túra lezáró szakasza a Duna mentén haladt, igazán szép környezetben tették meg bringásaink az utolsó kilométereket. Az északi oldalról körbetekintve gyönyörű panoráma tárult eléjük. Visegrád vára, a Salamon-torony, a hegyvonulatok látványa feledtették a túrázókkal a még rájuk váró táv nehézségeit. Szobnál kompra szállva keltek át a Dunán. Esztergomban a Bazilika kincsei, a templom monumentalitása, a Kupola-kilátóból nyíló kilátás méltó lezárása volt a vándorlásnak. A kempingben lehetőség nyílt csobbanni egyet a medencében, ami a mögöttük hagyott fárasztó hét után, a nagy melegben igazán frissítő, felüdítő élmény volt. A búcsúesten a szúnyogokkal ismét megküzdve, uszadékfákból tüzet rakva, szalonnát, pillecukrot sütött a csoportból igazi csapattá formálódott társaság. Felelevenítették a hét eseményeit, mindenki elmesélte a számára legizgalmasabb történéseket, élményeket. Megállapították, micsoda teljesítmény, kitartás, csapatmunka áll a hátuk mögött.


Fájó szívvel, fáradtan, de élményekkel, tapasztalatokkal gazdagon tért haza mindenki.

Jövőre folytatjuk…

Bittmann-né Katzer Nóra közreműködésével a „Reguly Iskoláért” Alapítványon keresztül többen is támogatták a zirci vándortáboros csapatot. Köszönet nekik, hogy segítségükkel bringás kesztyűt, láthatósági hátizsákot, szilikon-karkötőt, törölközőt, baseball-sapkát, pólót, kulacsot, müzliszeletet, ropit, hűsítő zselét, védőkrémet, gyógyszereket, kolbászt, szalonnát, jégkrémet, pillecukrot, extra uzsonnát tudtunk biztosítani a gyerekeknek. Támogatóink voltak: Vezir-Hús-Coop Kft, Hanich József Zirc, Detherm Kft Zirc, Szent Hubertus Patika Zirc, Barcsai Barnabás – Aqua-Profi Kft. Csajág, Hot-Ép Kft. Sümeg, Major József – Bajna, Detre Anita, Barcsai Beatrix, MAKETUSZ, Aktív Magyarországért.


Detre Anita, Barcsai Beatrix