A bakony fővárosa

archívum - esemény

archívum - hírek

Dercennek és a menekülteknek is gyűjtöttek


„Tartós szeretet” címmel a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia immár hagyományos módon idén is megszervezte tartósélelmiszer-gyűjtési akcióját a nagyböjti időszakban. Zircen a helyi karitász koordinálásával történt a gyűjtés a bazilikában.


„A húsvéti készület ideje alkalom a bűnbánatra, megtérést kíván az ember részéről. Az imádság, a böjt és a rászorulók segítése ennek a bűnbánatnak a legfontosabb része a keresztény ember számára” – e gondolatokkal vezette fel a nagyböjti gyűjtésről adott beszámolóját Ulrich Józsefné, a Zirci Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Karitász vezetője.


Mint azt elmondta, a zirci hívek a bazilika Szent Kereszt Oltáránál helyezhették el adományaikat,

a március 20-tól 27-ig tartó gyűjtés során 60 kilogramm tartósélelmiszer és 222 ezer forint pénzadomány gyűlt össze.

Hozzátette, a jótékonysági akciót a háborús helyzet átírta az idei évben, ezúttal nem a városunkban nehéz körülmények között élők javára, hanem kárpátaljai testvértelepülésünk, illetve a menekültek megsegítésére történt a gyűjtés.

Ulrich Józsefné csoportvezető és Lukács Józsefné önkéntes az adományokból összeállított csomagokkal

A helyi szociális intézményekkel, karitatív szervezetekkel egyeztetve juttatják majd el az adomány egy részét Dercen testvértelepülésünk lakosainak, a városunkban menedéket találó kárpátaljai magyarokat pedig már segítették élelmiszerrel, tisztítószerrel, ruhaneművel.


Természetesen a zirci rászorulókról sem feledkeztek meg, saját forrásból húsvétra 74 család, illetve egyedül élő, továbbá a Bakonybéli úti és a Hóvirág utcai gyermekotthon lakói kaptak tartósélelmiszer-csomagot, amit a Vezir-Hús Kft. szárazkolbász-adománya gazdagított. A Henkel Magyarország Kft. támogatásának köszönhetően tisztító, illetve tisztálkodási szerekből összeállított csomagokkal is örömet szereztek az adományozottaknak.


A zirci karitász a rászoruló családok nevében is háláját és köszönetét fejezi a nagylelkű adományozóknak.


Kelemen Gábor