A bakony fővárosa
archívum - esemény
archívum - hírek
Dallasi történetek zirci gyökerekkel
Marton Bernát atya
„Visszapillantások” című könyvét mutatták be a Zirci Ciszterci Apátság
Látogatóközpontjának Gobelin-termében.
A könyvnek ez volt a második bemutatója, az elsőre Budapesten került sor, s lesz majd még egy, Mezőfalván. Az életrajzi ihletésű kötet a dallasi ciszterci gimnáziumban eltöltött évekből merít történeteket, melyekből többet megismerhettünk a könyvbemutatón.
Marton Bernát – eredeti nevén Marton Antal György – 1956-ban kényszerült elhagyni hazáját. Az Egyesület Államokba készült kivándorolni, de véletlenül Svájcba keveredett, előbb menekülttáborokban élt, majd egy genfi ügyvéd fogadta be, akinek a zürichi szüleinél egy orosz forradalmár, bizonyos Vlagyimir Iljics Lenin is élt 1919 körül. A kommunizmus atyját befogadó szülők fia a kommunizmusból menekülő későbbi atyát fogadott be.
Bernát atya aztán eljutott a
tengerentúlra, ahol kezdetben állami iskolába járt, majd a jezsuitáknál
érettségizett. Ezt követően felvételt nyert a Dallasi Egyetemre, mely a magyar
atyák által alapított kolostor közelében volt. A ciszterci rendbe 1961-ben
lépett be. Öt évig Rómában is élt, ahol teológiát tanult. A II. Vatikáni Zsinat
idején tartózkodott az „örök városban”, s megesett vele az, hogy ebédet
szolgált fel II. János Pál pápának.
Kitanulta a francia nyelvet, s bár a biológia közelebb állt hozzá, a dallasi ciszterci gimnázium francia-latin szakos tanára lett. Ötven évig tanított az iskolában, tizenöt évig igazgató is volt. Felvették a Cambridge-i Egyetemre is, de oda nem járhatott, mert visszahívták osztályfőnöknek. Mint megtudtuk, a gimnáziumban korábban több magyar atya is tanított, ők jelenleg a kolostorban élnek, fiatal amerikaiak vették át az iskolai oktatást, vezetést. Nemcsak hittant, hanem világi tárgyakat is tanítanak. Annak ellenére, hogy Bernát atya több mint hatvan éve elszakadt szülőföldjétől, nagyon szépen beszéli a nyelvünket, ha esetleg nem találta egy-egy szónak a magyar megfelelőjét – ami ritkán fordult elő –, a közönség sietett a segítségére.
1996-ban mondott le az iskola
igazgatóságáról, s mint elmesélte, ekkor nagyon szeretett volna Magyarországra
jönni vendégoktatónak, de az iskola vezetése nem engedte, szükség volt rá
osztályfőnökként. Miután érettségizett az osztálya, újrapróbálkozott, de újabb
osztályfőnöki megbízatást kapott, amit már nehezen vállalt a haza iránti vágy
miatt, de a számára kijelölt osztályból egy mexikói fiú olyan hatást gyakorolt
rá, hogy továbbra is maradt. Megérte, hiszen tanítványai közül az iskolát senki
nem hagyta el, sőt többen híres emberek lettek. Zircre is elhozta diákjait,
hogy megismerjék a gyökereket, ahonnan indultak a ciszterek.
Végül aztán csak teljesült a vágya, s ötven év dallasi tanítást követően jöhetett Magyarországra vendégoktatónak. Elővett a zsebéből egy Szent Antal szobrocskát, mely életének jelképeként is felfogható. Elmesélte, hogy édesanyja már a negyvenes éveiben járt, amikor négy testvére után várandós lett vele, s a nőgyógyász azt javasolta neki, vetesse el, mert veszélyes ebben a korban szülni, ő azonban hallani sem akart erről, s elkezdett Szent Antalhoz imádkozni, és megfogadta, ha minden sikeres lesz, akkor róla is kereszteli el a gyermeket. Az ima meghallgatásra talált, hiszen egy gazdag, példás életút vette kezdetét.
A könyv kapható a Zirci Ciszterci
Apátság Látogatóközpontjának ajándékboltjában.
Kelemen Gábor