A bakony fővárosa

archívum - esemény

archívum - hírek

Családok és egyedül élők segítségére siettek


„Segíts, hogy segíthessünk!” címmel hirdette meg a Zirci Önkormányzati Szolgáltató Központ Család- és Gyermekjóléti Központja karácsony előtti jótékonysági akcióját.


– Idén egy kicsit rendhagyó módon készültünk az év végére. Sajnos elmaradt a szokásos „cipősdoboz” akciónk, helyette azt kértük, hogy aki teheti, támogasson minket tisztítószerrel, tisztálkodó szerrel, tartós élelmiszerrel, hogy segíthessünk mi is másokon.

Erre a felhívásra is nagyon sokan reagáltak és szép számmal kaptunk csomagokat, felajánlásokat. Ennek köszönhetően közel 40 családot és egyedülálló személyt tudtunk meglepni a Zirci járásban

– mondta el érdeklődésünkre Koós Kata, a Zirci Önkormányzati Szolgáltató Központ vezetője.


Megtudtuk azt is, hogy az ajándékokból az idei évben több egyedül élő vagy kisnyugdíjas házaspár részesült, ők a márciusi koronavírus-járvány során kerültek az intézmény látókörébe. A viszontlátás és az adományok átadása nagy örömet és meglepetést okozott számukra. A csomagok személyre szabottan kerültek összeállításra; a szépkorúak alapvető élelmiszereket, tisztálkodási szereket és tisztítószereket kaptak. A gyermekes családok csomagjai könyvekkel és édességgel bővültek.

A bőségesen összeállított csomagok tisztálkodási szereket, alapvető élelmiszereket és gyerekek számára édességet, könyveket is tartalmaztak (Fotó: Zirci Önkormányzati Szolgáltató Központ)

A jótékonysági akció során a magánszemélyektől kapott adományokból 218 kilogramm élelmiszer, 25,5 liter tisztítószer és 21 liter tisztálkodási szer gyűlt össze. A járás szinte minden településére kerültek a csomagokból, melyet az intézmény munkatársai személyesen vittek ki, betartva a járványügyi szabályokat.


A felhívásban megfogalmazott adományokon kívül más jellegű támogatások is érkeztek.

Vágenhofer Roland 10 pár téli gyerekcsizmát, bakancsot, Dombi Imre ismételten nagyobb összegű vásárlási utalványt, a Segítő Kezek Háza étrend kiegészítőt, a Vezir-Hús Kft. 100 kg sertészsírt, a Magyar Vöröskereszt Zirci Területi Szervezete mesekönyveket, a Zirc-Coop Zrt. több karton édességet, a Zirci Baptista Gyülekezet nagy mennyiségű adományt, a Hubert Csomagolók 120 db szalagfüles táskát ajánlott fel a jótékonysági akcióra.


Az idei év nehézségei ellenére az intézmény előzetes várakozását felülmúlta a jó szándékú emberek adakozása, melyet a Zirci Önkormányzati Szolgáltató Központ minden adományozónak és partnerének köszön. Békés karácsonyt és boldog új évet kívánnak az intézmény munkatársai.


Kelemen Gábor