A bakony fővárosa

archívum - esemény

archívum - hírek

Célzott, koordinált segítségnyújtásra van szükség - LAKOSSÁGI FELHÍVÁS


Megmozdult az ország az orosz-ukrán háborús helyzet elől menekülő állampolgárok megsegítésére. Helyi viszonylatban is fontos, hogy célzott és koordinált legyen a segítségnyújtás, amit a leghatékonyabban a karitatív szervezeteken keresztül lehet elérni, hiszen ők folyamatosan figyelemmel kísérik, hogy mi az, amire a legnagyobb szükség van.


A segítő szándékú felajánlásokat a Híd Kárpátaljáért segélyprogramon, vagy az abban részt vevő hat legnagyobb hazai karitatív szervezeten – Katolikus Karitász, Magyar Máltai Szeretetszolgálat, Magyar Vöröskereszt, Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, Magyar Református Szeretetszolgálat, Baptista Szeretetszolgálat – keresztül várjuk elsődlegesen. Valamennyi szervezetnek és a programnak is van erre a célra létrehozott adományvonala.


Zirc Városi Önkormányzat is felkészült a koordinált segítségnyújtásra és lehetőségeinek a figyelembevételével felajánlotta humanitárius segítségét kárpátaljai testvértelepülésünk, Dercen részére. A határon túliak számára is komoly kihívást jelent az Ukrajna belsőbb részéből hozzájuk érkező menekültek ellátása. A két település folyamatosan tartja a kapcsolatot, amennyiben természetbeni támogatásra van szükség, arról is informálni fogjuk a lakosságot, számítva az együttműködésükre. A képviselő-testület határozat formájában is megerősítette a segítségnyújtás szándékát, és azt is, hogy a Zircre érkező menekültek fogadásában, ellátásában közreműködik. Folyamatosan egyeztetünk a városban működő karitatív szervezetekkel, szociális intézményekkel a szervezett formában történő közreműködés érdekében.


Zirc Városi Önkormányzat külön alszámlát nyitott Dercen testvértelepülés megsegítésére, a segítő szándékú pénzbeli adományokat erre a számlaszámra várjuk és köszönjük:

50420692-10007194

A Képviselő-testület minden tagja magánemberként is az ügy mellé állt, s a pénzbeli felajánlások gyűjtését az erre a célra elkülönített számlaszámra elsőkként teljesített egyéni befizetéseikkel indították el.


Értesüléseink szerint Zircen is vannak már magánszemélyek közreműködésével elszállásolt menekültek. Kérjük, hogy akik önálló úton fogadnak be menekülteket, tájékoztassák erről is hivatalunkat. Kérjük továbbá, hogy akik szükség esetén szálláshelyet tudnak felajánlani a menekültek fogadására, jelezzék ezt Titkárságunkon. Az információkat az 593-702-es telefonszámra vagy a pmh@zirc.hu e-mail címre várjuk.


Segítő közreműködésüket előre is köszönjük!


Ottó Péter

polgármester