A bakony fővárosa

Betekintés a permakultúrás szemléletmód világába


A Zirci Zöld Természetvédelmi Önképzőkör programsorozat 2019 szeptemberében indult a Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóház, valamint az MTM Bakonyi Természettudományi Múzeuma közös szervezésében.



Az idei év első programját 2020. március 6-án tartottuk az MTM Bakonyi Természettudományi Múzeumának közművelődési termében, ahol a „Holnap” című film kapcsán beszélgettünk a fenntartható mezőgazdaság – környezetkímélő gazdálkodás a kiskertben – témakörről. Ennek az előadásnak a folytatását áprilisra terveztük permakultúrás szemlélet- és gazdálkodási mód témában, a vírushelyzet miatt viszont el kellett halasztanunk, és csak ősszel, 2020. november 6-án tudtuk megtartani az MTM Bakonyi Természettudományi Múzeumának közművelődési termében.


Pap-Szuromi Orsolya geográfus, humánökológus és dr. Fetykó Kinga biológus az Életfa Permakultúra képviselőiként érkeztek Zircre. Előadásuk címe: Megoldás-e a permakultúra? – betekintés a permakultúrás szemléletmód világába egy írországi példán keresztül. Dr. Fetykó Kinga biológustól megtudhattuk, hogy

a permakultúra egy „élhető” szemléletrendszert és etikus tervezési módszertant biztosít a természettel együttműködve, mely segít ésszerű, hatékony, termékeny és fenntartható élettereket teremteni. Mintegy felvázolva a permakultúra történelmi kereteit.

Ezt követően Pap-Szuromi Orsolya (a képen) megosztotta permakultúrás tervezési tapasztalatát, élményét egy írországi példán keresztül.


A járványügyi előírások betartásával, előzetes regisztráció mellett a rendezvényen a megengedett számú érdeklődő vett részt.


A következő évben is szeretnénk folytatni az előadássorozatot hulladékmentes háztartás és zöld energia témában, továbbá terveink között szerepel egy fenntartható módon működő kert közös meglátogatása is.

Szöveg: Sinigla Mónika

Fotó: dr. Kutasi Csaba