A bakony fővárosa
archívum - esemény
archívum - hírek
Bepillantás a múzeumi kutatómunkába
Szeptember 27-én az MTM Bakonyi Természettudományi Múzeumában, az országos programsorozat részeként, idén harmadik alkalommal rendezték meg a Kutatók Éjszakáját.
Kevesen tudják, hogy a múzeumoknak nem csak közművelődési és gyűjteményezési feladataik vannak, hanem kutatóhelyekként is működnek. Ezt szemléltették a múzeum szakemberei, akik beavatták az érdeklődőket a kutatási témáikba. Először Katona Lajos Tamás a múzeum geológiai, Kovács Attila a gerinces állattani, majd dr. Kutasi Csaba a rovartani kutatásaiba és egyes érdekes eredményeibe nyújtott betekintést. Sajnos Sinigla Mónika betegség miatt nem tudta ismertetni a növénytani kutatásokat.
A helyi szakemberek előadásai után dr. Vörös Judit, az MTM kutatója „A változatosság gyönyörködtet” címmel, a békák, gőték és szalamandrák világába kalauzolta az érdeklődőket. Sok érdekességet elmondott a kétéltűekről, bemutatta azt az apró levelibéka fajt is, amely a broméliák levelei között összegyűlt vízben él és néhány éve tudományra új fajként közölt Brazíliából. Megtudtuk azt is, hogy pár nap múlva ismét repülőre ül és Brazília keleti partvidékének atlanti esőerdeiben folytatja megkezdett kutatásait.

MTM BTM információ