Beavatás, összetartás, szolidaritás


A selmeci hagyományokat bemutató bányászati kiállítás nyílt a Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóházban.


A Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóház, az Öreg-Bakony Barátai Egyesület és a Tatabányai Múzeum közös szervezésében megvalósuló tárlat megnyitóján dr. Ruttkay-Miklián Eszter, a házigazda intézmény igazgatója köszöntötte a vendégeket.


Mint azt elmondta, a kiállítás kapcsolódik a közelgő Szent Borbála naphoz és a Reguly200 emlékévhez is, hiszen – mint azt talán kevesen tudják – Reguly Antal végiglátogatta a felvidéki bányavárosokat is. Idézett egy részletet, melyben szó van arról, hogy Selmecbányán is megfordult. Így hát az, hogy a selmeci hagyományokról bányászati kiállítás legyen a múzeumban, nagyon is aktuális és időszerű, a két téma érdekes összefonódása – tette hozzá.

Igazgatónők a férfias szakmának emléket állító kiállítás megnyitóján: balról A. Pál Gabriella, mellette dr. Ruttkay-Miklián Eszter

„Jó szerencsét!”

– köszöntötte ez egybegyűlteket A. Pál Gabriella, a tárlatot összeállító Tatabányai Múzeum igazgatója, majd Mikszáth Kálmán egyik novelláskötetéből olvasott fel egy Selmecbányáról szóló részletet. A város – melynek bányászati kultúrája most néhány hétre Zircre költözött – a világörökség részét képezi. Mint azt megtudtuk, az egyik első és nagyon fontos bányavárosunk volt Selmec, gyakorlatilag már az Árpád-korban, amikor az ércbányászat egyik központjává vált, és az is maradt egészen a 18. századig.


1735-ben alakult meg a város első iskolája, amely aztán 1770-ben kapja az akadémia rangot Mária Terézia alapításával. Az iskola kezdetben német nyelvű volt, és a Monarchián kívül szinte egész Európából érkeztek ide hallgatók, akik aztán viszik az iskolának a hírét, hiszen egészen Mexikóig, illetve az Újvilágig eljutnak azok a bányamérnökök, akik itt kapnak képzést. A 19. századra bányászvárosként lealkonyul Selmecnek, de az akadémia az első világháború végéig Selmecbányán működik, a huszadik század elején már főiskolaként. 1918 végén ez az iskola költözött át – először rendkívül nagy nehézségek árán – Sopronba, majd a második világháború után a nehézipar fellegvárában, Miskolcon, az egyetemen kap végleges helyet a bányász- és a kohászképzés, míg az erdészképzés marad a „hűség városában”.



A történeti áttekintést követően a selmeci hagyományokról is beszélt az igazgatónő, amelyben vannak céhes és középkori diákhagyományok is, különlegessége, hogy egyben megőrződött.

A kiállított tárgyak bemutatják a beavatást, a befogadást, amikor a diákok megérkeznek az iskolába és a bányászatban legnagyobb értéknek tekinthető összetartást és szolidaritást is.


Ezt követően Kisné Cseh Julianna, a Tatabányai Múzeum munkatársa tartott tárlatvezetést. Hangsúlyozta, hogy egy kisebb válogatásról van szó, azokról a selmeci hagyományokról, amelyek átörökítődtek a magyar iskolai életbe. A tárgyakon látható feliratokkal kimondottan arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy mit jelentett az ott tanulóknak és az utókornak a selmeci hagyományoknak a kialakulása, és mi az, ami napjainkban is meghatározó.



A bányászati kiállítás a Szent Borbála Emlékülésig, december 5. 17.00 óráig tekinthető meg.


Kelemen Gábor