A bakony fővárosa
archívum - esemény
archívum - hírek
Bakonyi felfedezőtábor
A járványügyi helyzet szerencsére lehetővé tette, hogy idén két nyári napközis tábort is szervezhessünk az érdeklődő gyermekek számára. Az első táborunk 2021. július 5-9. között került megrendezésre, a másodikra pedig július 26-30. között került sor.
A két tábor programja nagyjából megegyezett, de alkalmazkodtunk a csoportok életkori összetételéhez, játékos programok, vetélkedők és versenyek színesítették a programot. A szakmai foglalkozásokat minden nap muzeológusok és preparátorok vezették.
A táborozók az első napi ismerkedés után tárlatvezetéssel tekintették meg a múzeum kiállítását. Ezt követően megismerkedtek a múzeumunk könyvtárával, majd összehasonlították azt a városi és iskolai könyvtárral. Délután vetélkedőn adtak számot a megszerzett tudásukról, majd sportversenyen vezették le energiáikat.
Kedden reggel geológiai túrával folytatódott a program: egyik csoportunk a Likas-kő barlangot járta be nummuliteszeket keresve, másik csoportunk az Eperjes Tanösvényen kutatta az ammoniteszek és tüskésbőrűek nyomait. Délután műfecskefészkeket készítettünk gipsz, fűrészpor és sár felhasználásával, hogy minél több molnárfecske megtelepedését segítsük elő városunkban és környékén.
Szerdán botanikai és egyben
gerinctelen zoológiai terepgyakorlat következett a Kettős-tó környékén.
Szántóföldek mentén haladva érkeztünk meg a tavakhoz, ahol vízmintákat
vizsgáltunk, megkerestük az ott élő állatok nyomait, szitakötőket, vízi
lárvákat. Összehasonlítottuk a természetes és a mesterséges életközösségeket,
az erdőben megbújó patak és a tó élővilágát. Délután kézműves foglalkozáson
pihentük ki az aznapi fáradalmainkat.
Csütörtökön a szokottnál korábban kellett érkezni a gyerekseregnek, hogy időben indulhassunk madarászni a Kokas-hegyre, hiszen a madarak korán kelnek és nem kedvelik a forróságot. Az egyik táborozó csoportunk kevesebb sikerrel járt, így őket távcsöves madárlessel és számháborúval kárpótoltuk. A másik csoportunknak már több szerencséje volt: rigókat és vörösbegyet is megfigyelhettek közvetlen közelről, sőt a madárgyűrűzés rejtelmeibe is bepillantást nyerhettek. Délután a mikroszkópozás rejtelmes, varázslatos világába kalauzoltuk őket. Sztereomikroszkóp alatt vizsgálhattak rovarokat, növényeket, bagolyköpeteket, és mint kis régészek, kőzetekből csigák, kagylók maradványait tárhatták fel.
Az utolsó tábori napon múzeumunk
„ősgyepének” összetételét tanulmányozták a gyerekek, majd egy izgalmas
előadásból az ízeltlábúakról, főképp a rovarokról kaptak sok új információt.
Ezután a Ciszterci Apátság Arborétumába kihelyezett rovarcsapdák tartalmát
deríthették fel, és gyakorolhatták a különféle rovargyűjtési módszereket. Ennek
során fűhálóztak, kopogtató ernyővel gyűjtöttek rovarokat cserjékről,
alacsonyabb faágakról. Végezetül avart rostáltak, a lerostált anyagból kifutott
ízeltlábúakat rovarszippantóval gyűjtötték be. Délután a
táborzárás következett, ekkor levetítettük a tábor hetében készült képeket,
majd elbúcsúztunk a sok élménnyel és ismerettel gazdagodott táborozóinktól.
Írta: Balláné Szőke Edit múzeumpedagógus
Fotók: MTM Bakonyi Természettudományi Múzeuma