Az udvar ünnepi varázsa


A nyárbúcsúztató parti sikerét követően a Betérő udvar közössége újra megmozdul: adventi vásárt szerveznek, játékos programmal várják a gyerekeket, és meghívták a Mikulást is.


Az udvar végében egy óriás ezüstfenyő csillogtatja díszeit, este pedig kigyúlnak a fények az üzletsoron.

– Van ennek az udvarnak egy varázsa – mondja Kukoda Elekné, aki már lassan harminc éve folytatja kereskedelmi tevékenységét ezen a helyen. Karácsonyfa-állításra és Mikulás-ünnepségre volt már korábban példa, az adventi vásárt viszont először szervezik meg.


December 16. és 23. között várják az érdeklődőket különböző kézműves portékákkal. Sorolják, hogy mi mindennel, de talán egyszerűbb lett volna felsorolni, hogy mivel nem, annyira széles lesz a kínálat. Komlós Ildikó elmondja, nagyon szép számmal várható árusok érkezése, nemcsak Zircről és környékéről, hanem távolabbi helyekről is bejelentkeztek náluk, így például Sepsiszékről jönnek majd kürtőskalácsot sütni. A helyet az udvarban ingyenesen biztosítják a vásárosok számára.

Komlós Ildikó (balról) és Kukoda Elekné a Betérő udvar karácsonyfájánál


Örömüket fejezik ki, hogy nyílik a korcsolyapálya a Ligetben, úgy látják, ez a két program kölcsönösen jó hatást gyakorolhat egymásra. Az udvar a Télapó titkát is rejtegeti magában, hogy aztán december 6-án feltárja azt a gyerekek előtt. Délelőtt óvodásokat, délután iskolásokat várnak, majd a városházi ünnepséget követően este hat órától nyolc óráig az udvari Mikulás és krampuszai fogadják a helyi lakosokat, környékbelieket egy kis kedvességgel, szaloncukorral, mandarinnal.


Most szombaton, a Betérő udvar kollektívájának jóvoltából egy új játék is megjelenik Zircen: az úgynevezett Bicik-Ló az első olyan, lovaglást szimuláló játék, amelyet minden gyermek használhat, de még a felnőttek is kipróbálhatják. Reggel nyolctól délután egy óráig lehet majd vágtázni az udvarban.


Az üzletvezetők, alkalmazottak közösen veszik ki részüket az ünnepi készülődésből.

A lányok elkészítették a fára a masnikat, a fiúk pedig beüzemelték a díszkivilágítást. Szombaton feldíszítették a boltok ablakait és a fenyőfájuk is ünnepi díszekbe öltözött. További dekorációs elemekkel – így például hóemberrel, rénszarvasokkal – tervezik még hangulatosabbá tenni „második otthonukat”.


A fenyőfát Borzavárról kapták egy házaspártól, akik el is jöttek Zircre, hogy megnézzék a karácsonyt jelképező ajándékukat. Sütötte a nap, amikor megkezdte Adventtől Vízkeresztig tartó itteni életét…


Kelemen Gábor