A bakony fővárosa

archívum - esemény

archívum - hírek

Az oktatás szabad terét alkották meg a gimnáziumban

Mintha egy vitorlás kötött volna ki a III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola partjainál. Egészen év végéig nem is fog más vizekre evezni, addig pedig alternatív oktatási helyszínként szolgál, iskolai koncerteknek, kiállításoknak is helyet adhat a Foliorium.


A hét utolsó tanítási napján lázas munka folyt a gimnázium udvarán. A fűben elterülő fehér alkotóelemek azt a látszatot keltették, mintha a tél utolsó havát hagyta volna hátra a szeptemberi nyárra. Akár egy kültéri műhely: utánfutó parkolt az iskolaépület előtt, a bakon egy paneldarab várt a sorsára, a szabályos kör alakú murvás felületen nyújtózkodó vasrudak fölött zakatolt a fúrógép.


Benson Marcell belső építész, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Építészeti Intézet óraadó tanárának vezetésével zajlott a kivitelezés a III. Béla Gimnázium udvarán. Érdeklődésünkre elmondta, az alkotást a MOME másodéves építész hallgatói tervezték egy féléves kurzus keretében. Mégpedig oly módon, hogy házi versenyt hirdettek, és egy pályaművet választottak ki, amit aztán prototípusként meg is építettek a Balatorium programsorozat részeként az örvényesi strandon.

A Foliorium egy újonnan kialakított, kör alakú területen került felállításra – balról Benson Marcell építész munka közben

Zirc a negyedik állomás, ahol a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával megépítésre került a Foliorium névre elkeresztelt pavilon, amely alapvetően egy kültéri alternatív oktatási helyszínként szolgál. A tizennégy darab magas, szellős panelelem egyfajta centralizáltságot jelent, de egyúttal a természet közelségét is lehet érezni

– magyarázza az építész.


-A BaBaKo [Bakony-Balaton Környezetvédelmi Oktatóközpont] alapítványtól kaptuk a felkérést, három olyan iskolát kerestek a vármegyében, amelyek képzőművészeti profillal is rendelkeznek és szívesen bekapcsolódnának egy ökológiai célú pályázatba – ismertette az előzményeket Balázsné Györek Zsuzsanna, a III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója. Hozzáteszi, a Veszprémi SzC Táncsics Mihály Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma, továbbá a várpalotai Thuri György Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola vesz még részt a projektben.

A fizikai munkából a diákok is aktívan kivették a részüket, majd a szellemi munka következett (Fenti kép forrása: Gimnázium)

Az első körben minden iskolából nyolc pedagógus egy egész napos továbbképzésen vett részt, ahol egyrészt megismerkedtek a MOME által összeállított feladatokkal, és nem csak meg kellett tanulniuk azokat, hanem lecke is várt rájuk: továbbfejleszteni a Balaton és a Bakony ökológiájára épülő feladatgyűjteményt, majd tesztelni az általuk kitalált feladványokat a diákjaikkal.


A projektben résztvevő oktatási intézmények közül négy-négy pedagógus a nyári örvényesi programon is jelen volt, ahol szintén felállításra került a most a gimnázium udvarában látható alkotás.

A három iskola közül azonban csak az egyik helyszínen építik meg a Folioriumot, és igazgatónő propagandamunkájának is köszönhető, hogy a „vitorlás Zircen szállt partra” a három város közül.


Megtudhatjuk azt is, hogy a pavilon mindhárom funkciója érvényesülni fog a tervek szerint. A zirci gimnáziumtól nem idegen a kültéri órák megtartása, gondoljunk csak az arborétumban, az apátság udvarán történő alkotásra, vagy egy-egy muzeális intézmény meglátogatására. Oktatás céljára nyilván csak az időjárás függvényében lehet majd használni a létesítményt, és akkor is csoportbontásban, hiszen tíz-tizenöt fő a befogadóképessége. Balázsné Györek Zsuzsanna kiemeli, hogy

a diákok játékos formában, más inspirációban kapják meg az ismereteket, és így még könnyebben elsajátítják azokat.

Amikor háttérbe kerül az iskola, mégis javában folyik az oktatás – Balázsné Györek Zsuzsanna az informatika órát is a szabadban tartotta meg. A diákok a megfigyelőképességüket tették próbára, fel kellett sorolniuk, hogy mi minden található a közvetlen környezetükben – nem volt könnyű a feladat, hiszen a részben zárt létesítményből nem túl jó a kilátás

Az oktatás alternatív helyszínén a művészeteket is szeretnék megjeleníteni. A zeneiskolások őszre már terveztek egy hangszerbemutató jellegű koncertet, amelyre meghívják az általános iskolásokat és az óvodásokat. Őket nemcsak hallgatóként, hanem alkotóként is szívesen látnák majd egy következő alkalommal. Képzőművészeti kiállítást is terveznek az installációban a projekt tematikájának megfelelően, mégpedig olyan művekből, amelyeket eleve szabadtéren alkottak meg a diákok.


A Folioriumot januárban fogják szétbontani és visszaszállítani Budapestre, de az alkotásnak nem marad hűlt helye:

kerti bútorokat telepítenek majd ide, így továbbra is közösségi térként fog funkcionálni.

Már megtalálták a későbbi funkcióját a helynek, amely az iskola szabadtéri „tantermeként” fog szolgálni néhány hónapig


Kelemen Gábor