A bakony fővárosa

archívum - esemény

archívum - hírek

Az iskola kinyitotta a kaput, a cég belépett rajta


Közel kilenc millió forintos képzési támogatást nyert el a PSZC Reguly Antal Szakképző Iskolája és Kollégiuma az Arconic Alapítvány pályázatán.


A projektnyitó rendezvényre a kedvezményezett iskola könyvtárában került sor, a vendégeket Somogyi Dóra, a házigazda intézmény diákja köszöntötte, és vezette a műsort.


Katus István, az Arconic-Köfém Kft. Magyarország vezérigazgatója elmondta, alapítványuk kiemelt célja, hogy támogassa azokat a képzéseket, amelyek leginkább a természettudományi kategóriába tartoznak nem csak középfokú szinten, hanem felsőfokú szinten is. A gyárlátogatások mellett gyári táborokat is szerveznek, ahol megismertetik a különböző szakmák szépségeivel a diákokat, hogy amikor pályaválasztás elé kerülnek, bátran tudjanak menni ebbe az irányba. Hangsúlyozta azt is, hogy egyre több olyan vállalat, vállalatcsoport van Magyarországon, ahol szükség van a szakemberekre, és számukra is fontos, hogy a diákok olyan szakmai ismeretekkel rendelkezzenek, amelyeket a cég hasznosítani tud.


Szeretnék, ha nem egyszeri támogatásról lenne szó, hanem egy program valósulna meg, és támogatni is fogják azon célok megvalósítását, amelyek közösen viszik a két félt előre.

A projektnyitó rendezvényen balról: Sámpár Zoltán, az Arconic-Köfém Kft. nemesvámosi gyárigazgatója, Katus István, a cég magyarországi vezérigazgatója és Horváth Attila, a támogatásban részesülő iskola igazgatója


Horváth Attila, a PSZC Reguly Antal Szakképző Iskolájának és Kollégiumának igazgatója az előzményekkel kapcsolatban elmondta, 2018 novemberében rendezték meg a „Tanműhelyi nyitott kapuk” rendezvényüket az Európai Szakképzési Hét keretében, melyre többek között a nemesvámosi céget is meghívták. Ezt követően találkoztak a gyár igazgatójával, és a szakképzést érintő kérdésekben több ponton is egyezett a véleményük. Tájékoztatást kaptak az alapítvány működéséről és az alapítványon keresztül történő pályázati lehetőségről.


Mint azt elmondta,

a pályázat három pilléren áll, egy szaktanterem kialakításából, pályaorientációs tevékenységből és a nemesvámosi Arconic-céggel történő együttműködésből.


A szaktanterem tervezésekor az elsődleges céljuk, hogy naprakész technológiával felszerelt gépészeti alapozó műhelyt alakítsanak ki, melyben fémek kézi és kisgépes alakítására lesz lehetőségük, egyéb berendezésekkel, eszközökkel pedig többek között a szakszerű és pontos mérésekkel, anyagvizsgálatokkal ismerkedhetnek meg a tanulók. Az eszközfejlesztéssel a kor követelményeinek megfelelő minőségű képzést tudnak nyújtani, amit a diákok később kamatoztatni tudnak a munkájuk során. Terveik között szerepel olyan gépek beszerzése, amely szorosan kapcsolódik az iskola egyik legfontosabb alaptevékenységéhez, a pályaorientációhoz. A pályázat keretében elnyert forrás arra is lehetőséget biztosít, hogy minden gépész-oktatásban résztvevő tanuló, szaktanár, szakoktató számára gyárlátogatást szervezzenek Nemesvámosra, illetve további lehetőségként került megfogalmazásra a termelésben dolgozó mérnökök oktatásba történő bevonása.


A szakképző iskola igazgatója köszönetet mondott mindenkinek, aki segítette a munkájukat. Hozzátette, az alapítvány által biztosított pénzösszeg jó helyre került, az ebből megvalósuló fejlesztések, programok nagymértékben hozzájárulnak mind a tanulóik, mind a szaktanáraik fejlődéséhez. A pályaorientációs eszközök hatékony alkalmazása pedig elősegíti azt a folyamatot, hogy az általános iskolák tanulói közül minél többen válasszák a szakképzést.


Sági István, a Pápai Szakképzési Centrum kancellárja kiemelte, hogy a támogatók nem a konkurenciát tartják szem előtt, és ez a szemléletváltás segíthet abban, hogy a különböző iparágak csúcstechnikája megjelenjen az intézményekben. Fontosnak nevezte továbbá a hétköznapi találkozásokat, a kapcsolatok építését, lehetőségek keresését, amelyek révén támogatókra lelhet az iskola, és egy kölcsönösen jól működő partnerséggel a képzés színvonalát is lehet emelni, illetve a tanulók elhelyezkedési lehetőségei is javíthatók.

A dicséret hangján szólva kiemelte, hogy a zirci iskola vezetése felismerte mindezt, és reményét fejezte ki, hogy az elnyert támogatás egy hosszú és gyümölcsöző együttműködés kezdete, egyúttal jó példa arra, hogy egy kisebb településen is megvannak a kitörési pontok.


Példaértékű együttműködés vette kezdetét a cég és az iskola között, kölcsönösen jól járhatnak vele


A beszédeket követően a projekttábla ünnepélyes átadására került sor. A rendezvényen versmondással közreműködtek az iskola diákjai, Jankovics Gábor és Hegyi Barbara.

Kelemen Gábor