A bakony fővárosa

Az életnek értéket csak a szolgálat adhat


Bemutatkoztak, ismertették céljaikat, elképzeléseiket a Fidesz-KDNP önkormányzati választáson induló zirci képviselőjelöltjei. A kormányzópárt polgármesterjelöltje Ottó Péter, aki már három ciklust tudhat maga mögött a város vezetőjeként.


– Október 13-án kerül sor az önkormányzati választásokra, augusztus 24-től pedig elindul az ajánlások gyűjtése. Úgy gondoltuk, hogy bemutatjuk a Fidesz-KDNP által támogatott képviselőket Zirc városában a kampány elindítása előtt – tájékoztatott dr. Kovács Zoltán, térségünk országgyűlési képviselője.


Ottó Péter, a Fidesz-KDNP zirci polgármesterjelöltje Márai Sándor gondolatait tolmácsolta, melyet politizálása, közéleti szerepvállalása mottójaként tart számon:

„Az életnek értéket csak a szolgálat adhat, amellyel az emberek ügye felé fordulunk.” Hozzátette, 2006 óta, amikor először kapta meg a bizalmat a választópolgároktól, mindig ezen gondolatok mentén igyekezett elvégezni feladatait, szervezni a város életét, dolgozni annak fejlődéséért. Hangsúlyozta, a képviselőjelöltek magasan kvalifikált, felkészült szakemberek, azért vállalták a képviselőséget, mert szolgálni szeretnék a várost, tudásuk legjavát adni ahhoz, hogy továbbra is fejlődő pályán maradhasson Zirc.

A Fidesz-KDNP választáson induló jelöltjei, balról: Vörös Kálmán, Kukoda Norbert, Horváth Attila, Hellebrandt Ferenc, Varga Zita, Nagy Tamás, Detre Balázs, Ottó Péter. A képről hiányzik: Mészáros József


A jelöltek közül négyen jelenleg is tagjai Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének.


Varga Zita önkormányzati képviselő, az Emberi Kapcsolatok Bizottság elnöke, a Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola pedagógusa alsó és felső tagozatban is tanít. – 2017-ben kerültem be a képviselő-testületbe, majd néhány hónappal később az Emberi Kapcsolatok Bizottság elnökének választottak. Ez a terület a hivatásomhoz nagyon közel áll, így tudom leginkább szolgálni a köz javát. Amennyiben bizalmat kapok a választópolgároktól, a jövőben is vállalom a képviselői munkával járó kihívásokat.


Vörös Kálmán az egyik legrégebbi képviselő a testületben, 2006-ban kezdte az önkormányzati munkát, s azóta folyamatosan megkapta a választópolgárok bizalmát. Jelenleg a Gazdasági, Turisztikai és Környezetvédelmi Bizottság elnöki tisztségét tölti be. – Vállalkozó vagyok, számítástechnikával foglalkozom. Nagyon fontosnak tartom Zirc és térségének gazdaságfejlesztését és a munkaerő helyben tartását, mert városunkból naponta 1400-an járnak el máshová dolgozni, ezért fő feladatomnak tekintem a munkahelyteremtést.


Kukoda Norbert a legfiatalabb a jelöltek között. – Szakmámat tekintve környezetmérnök vagyok, pár évvel ezelőtt pedig környezetvédelmi szakértő kinevezést is kaptam. A szakértői munkán kívül cégvezetési feladatokat is elláttam. Elérkezettnek éreztem az időt, hogy komolyabban részt vegyek városunk életében, és szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy Zirc továbbra is fejlődő város legyen. Amennyiben megkapom a választópolgárok bizalmát, teljes odaadással, felelősséggel és legjobb tudásom szerintem fogom képviselni a várost.


Horváth Attila szintén a legfiatalabb generáció képviselője a jelöltcsapatban, a PSZC Reguly Antal Szakképző Iskolájának és Kollégiumának igazgatójaként dolgozik. – A Pannon Egyetemen szereztem gépészmérnöki diplomát, amellyel tanárként a zirci szakképző iskolában helyezkedtem el. A munka mellett elvégeztem a mérnöktanári képzést, majd ezt követően közoktatás-vezető végzettséget is szereztem. Bízom a támogatásukban, szeretném, ha Zirc továbbra is fejlődő város lenne, és ennek érdekében mindent meg fogok tenni.


Hellebrandt Ferenc közel húsz évig volt egy veszprémi beruházási cég vezérigazgatója, dolgozott korábban Zircen is műszaki osztályvezetőként. – Célkitűzéseim két fő területre korlátozódnak: az egyik a városfejlesztés, hiszen ezzel foglalkoztam az eddigi munkám túlnyomó részében. Egy olyan várospolitikai elképzelés, amely a lakosság igényeit kielégíti és hosszú távon is méltó a „Bakony fővárosa” címhez. A másik célom, hogy vállalkozásokat, kisvállalkozásokat elősegítő környezet kialakításában működjek közre, ez városunk érdeke is.


Nagy Tamás a Pénzügyi Ellenőrző Bizottság külső tagja, korábban két cikluson keresztül volt képviselő, jelenleg gazdasági ügyvezetői, vállalkozói, közegészségügyi tevékenységet is végez. – Több szempontból is fontos a képviselői munka, hiszen egy közösség tagjai egymást segítve, a közös cél érdekében dolgoznak együtt. Szeretném, hogy ez a kedves és szép város egy olyan élhető hely legyen, amely gyermekeink számára is biztos jövőt jelent, elsősorban az egészségügy, az oktatás fejlesztésére és a gazdaság megtartó erejének növelésére gondolok.


Detre Balázs szintén vezető pozícióban lévő, komoly menedzsertapasztalattal rendelkező személyiség. – Tizenöt éve vagyok egy multinacionális cég egyik termelési területének a vezetője, dolgoztam korábban mérnökként is kábelgyártó cégnél. Négy évig voltam tagja a pénzügyi bizottságnak az elmúlt ciklusban, ezalatt sikerült megismernem az önkormányzat működését. A legfontosabbnak a munkahelyteremést tartom, a zirci lakosok jórésze ingázik, ezen a helyzeten némi szervezéssel és odafigyeléssel hosszú távon tudnánk javítani.


Ottó Péter összegzésében elmondta,

a jelöltek kizárólag szakmai szempontok szerint lettek kiválasztva, és hangsúlyozta, az, hogy politikai párt színeiben indulnak, nem azt jelenti, hogy egy szűkebb kört szeretnének képviselni, hanem a város minden polgárának szeretnének a képviselői lenni, együttműködve mindenkivel, aki Zirc városának a javításáért, fejlesztéséért, az itt élő emberek életkörülményeinek a könnyítéséért szeretne tenni.

Kelemen Gábor