Aranyt hallgatni arany!


A Költészet Napja az egyik legismertebb irodalmi gyöngyszemünk, József Attila születésnapja, idén azonban egy másik híres költőnket, Arany Jánost is ünnepeljük, aki kétszáz éve született.


A jubileumra a Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Stúdió KB is figyelemmel volt, és a Költészet Napja alkalmából rendezett műsorát Arany Jánosnak szentelte.

A vendégeket Bieberné Réz Ágnes, a házigazda intézmény igazgatója köszöntötte, 19. századi nagy költőnk munkásságát, verseit pedig Sudár Annamária előadóművész idézte meg, akinek különösen fontos a kétszáz éve született költő életműve. Bevezetésként elmondta, hogy az irodalmi összeállítás címe, „…mindannyiunk atyja”, Nemes Nagy Ágnestől származó gondolat, az alcím pedig, „Arany János tanár úr” – bár Arany tanár is volt Nagykőrösön az 1850-es években – elsősorban arra utal, hogy

Arany János az utódok számára mind a mai napig egy kimagasló vonatkoztatási pont, egy megújuló szöveg-együttes, amellyel mindenkinek találkoznia kell. Azoknak pedig különösen ajánlotta, akik költői, írói babérokra törnek.


A bő egy órás műsorban Arany János költeményei és híres költők, írók Arany Jánosról alkotott, vagy személyéhez fűződő gondolatai, versei is elhangzottak. József Attila például egyenesen a földgolyó legnagyobb művészének nevezte Aranyt, Szerb Antal pedig azt mondta róla: „Minden szál hozzá vezetett, és minden szál tőle vezet, a magyar szellemi életnek ő a sugárzási központja”. Az előadott versek közül a Családi körhöz személyes élmény is fűzi az előadót, hiszen mint elmondta, ez volt az első vers, amit ötéves korában hallott a nagymamájától. Részleteket hallhattunk a Toldi estéjéből, fültanúi lehettünk Petőfi és Arany verses levelezésének, és a magyarság eredetéhez visszakalauzoló Rege a csodaszarvasról sem hiányozhatott az előadóművész Zircre hozott repertoárjából.

Az előadásnak nagy sikere volt, a közönség vastapssal jutalmazta Sudár Annamáriát, akinek a produkciója után talán még inkább meggyőződhettünk arról, hogy Aranyt hallgatni arany…

Kelemen Gábor