A bakony fővárosa

archívum - esemény

archívum - hírek

Akli városrésszel teljessé vált Zirc csatornázottsága


Zirc Városi Önkormányzat beruházásában, Akli városrészben is kiépítésre került a szennyvízelvezetés és –kezelés rendszere, ezzel teljessé vált Zirc csatornázottsága mintegy 170 millió forintos beruházás keretében.


Dr. Kovács Zoltán, térségünk országgyűlési képviselője elmondta,

a fejlesztés megvalósítására pályázati úton mintegy 120 millió forintos támogatást nyert el Zirc város önkormányzata, amelyhez több mint 50 millió forint önerőt biztosított.

A „zöld mezős” beruházás keretében megvalósult minden lakóingatlan bekötővezetéke, több mint egy kilométer hosszú szennyvízcsatorna-rendszer, amelyen keresztül a kiépített tisztítótelepre kerül a városrészben keletkező szennyvíz, majd biológiai folyamatot követően megtisztulva jut a befogadó Gerence patakba. Hozzátette, Zirc városa ezzel száz százalékban csatornázottá vált, és jó néhány település szeretné ezt a státuszt elérni.


A próbaüzem alatt álló projekt megvalósítására a Vidékfejlesztési Program Egyedi szennyvízkezelés című felhívásának keretében, a Hanich-Gép Kft. kivitelezésében került sor.

Ottó Péter polgármester és dr. Kovács Zoltán, térségünk országgyűlési képviselője közös sajtótájékoztatót tartott


Ottó Péter polgármester kiemelte, hogy a településrész lakossága döntőrészben már rácsatlakozott a hálózatra, amiért dicséret illeti őket, hiszen így a keletkező szennyvíz a tisztítóba jut, s lehetővé teszi annak próbaüzemét.


Hozzátette,

az előzetes számítások alapján évente közel négyezer köbméter szennyvíz tisztítására alkalmas a kiépített egyedi rendszer, ezzel tehermentesíti természeti környezetünket és védi érzékeny felszín alatti ivóvízbázisunkat.

Zirc város és településrészei a Magas-Bakony szennyezésre érzékeny karsztos felületű részén helyezkednek el, ezért a felszíni és felszín alatti vizek minőségének védelme szempontjából rendkívül fontosak azok a környezetvédelmi beruházások, amelyek az emberi tevékenység során keletkező kommunális szennyvizek zárt rendszerű összegyűjtését, s kezelését végzik.

Térségünk országgyűlési képviselője, városunk vezetője, a kivitelező cég vezetője és az önkormányzati hivatal városüzemeltetési osztályának projektben közreműködő munkatársai a fejlesztés helyszínén


Kelemen Gábor