Akik a művészetben vívták meg a széncsatájukat

„Bányászvasárnap” címmel közös kiállítás nyílt Bér Júlia festő- és grafikusművész alkotásaiból, valamint Bariczáné Szabó Szilvia gyűjtő szobraiból a Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóházban, a Szent Borbála-napi programok keretében.

A vendégeket Csaba Lilla köszöntötte, majd átadta a szót dr. Vida Beáta történésznek, a házigazda intézmény megbízott igazgatójának, aki elmondta, már nem ez az első közös rendezvényük az Öreg-Bakony Barátai Egyesülettel és a Tatabányai Múzeum munkatársai sem először fordulnak meg az intézményben, mégis óriási mérföldkőnek nevezte a kiállítást. Hangsúlyozta, Bér Júlia emléke, léte, lényege már nagyon régóta megtalálható a múzeumban, Kirmer Anna néprajzos munkatárs már csaknem egy évtizede foglalkozik a grafikai gyűjteménnyel, de annak saját kiállításként történő reprezentálására csak most nyílt lehetőség.

Szívügyének nevezte ezt a kiállítást, mert az alkotások olyan csehszlovákiai bányákban készültek, amelyek számára is nagyon kedvesek és fontosak. Bér Júlia férje Auschwitzban elhunyt, és számára egy lelki válságból való menekülés volt, hogy a „Széncsaták” című projektbe bekapcsolódhatott államilag támogatott grafikusként.

Úgy szerette volna gyógyítani saját lelkét, hogy odamegy, ahol a legnehezebb, és lent a bányákban készítette el az alkotásait.

Hozzátette, egy költői programot is hirdetett Csehszlovákia, összegyűjtötték neves alkotók műveit, csokorba szedték és grafikusok munkáival színesítették azokat. A főfalon ebből a ciklusból is látható egy bemutató, a műveken nagyon erős érzelmi motívumok jelennek meg.

Dr. Vida Beáta megbízott igazgató köszöntője. Jobbról Csaba Lilla, balról Kirmer Anna, aki már csaknem egy évtizede foglalkozik a múzeum néprajzos munkatársaként Bér Júlia grafikai gyűjteményével

Beszélt arról is, hogy Szűcs István Miklós okleveles képzőművész, nyugalmazott középiskolai tanár tanácsára lett Bányászvasárnap a tárlat címe, az azonos című alkotást lehetett látni a program meghívóján is. A grafikák közül kiemelte a „Két perc csend” címűt, amely arra figyelmeztet, hogy az egyik perc csend az utolsó egy perc csend a bányászok számára, a másik perc csend pedig a családé, végtelen, soha nem múlik el. Dr. Vida Beáta mindenkinek ajánlotta figyelmébe a tárlatot, hangsúlyozva, hogy

nem csak a mindennapok részeként kell megélni a bányászatot, hanem a képzőművészetben is értékelni kell azt.

Végül köszönetét fejezte ki munkatársainak és mindenkinek, aki a közös kiállítás létrejöttében közreműködött.

Bér Júlia a bányában talált menedéket a lelki válság elől, Csehszlovákiában készült alkotásai kerültek kiállításra

A kiállítás másik részéről, a bányászati témájú szobrokról Kiss Vendel, a Tatabányai Múzeum munkatársa beszélt. Mint mondta, a „Bányászvasárnap” című tárlathoz szorosan kapcsolódik az anyag, amely azonban nem a múzeumuk gyűjteménye, hanem egy bányamérnök-geológusé, Bariczáné Szabó Szilviáé, akinek megvolt a személyes kötődése a témához, és nemcsak szakmabeli, hanem vérbeli gyűjtő. Mintegy tíz év alatt hozott létre egy muzeológus szemmel is értékelhető gyűjteményt, amelynek csak egy töredéke látható a zirci kiállításon.

Mint azt megtudhattuk,

a bányászat fiatal téma a képzőművészetben, a tizenkilencedik században vált érdekessé a művészet és a nagyközönség számára is.

Nagy tömegben látogatták ekkor a civilek a bányákat – példaként említette Petőfi Sándort –, és a bányászat turisztikai felfutásával a bányavidékeken kialakult egyfajta ajándékgyártó ipar is. Hozzátette, ebben a korszakban születtek meg a bányászplasztikák is, amelyek öntöttvasból, vörösrézből, bronzból készültek, majd a huszadik században új anyagként jelent meg a porcelán és az alumínium. Mindegyik típusból fedezhetünk fel tárgyat a most nyíló kiállításon is. A folyamat utolsó fázisában fából készültek a tárgyak, immár kevésbé ajándék jelleggel, inkább amatőr fafaragók, maguk a bányászok formálták meg, így próbálták megjeleníteni a bányászéletet. Ízelítőt kaphatunk abból is, amikor a Herendi Porcelángyár nemcsak figurákat gyártott, hanem csészéken, csészealjakon is megjelentek a bányászmotívumok és a plasztikák speciális válfajaként feketeszénből faragott alkotást, egy hamutartót is elhelyeztek a terem sarkában.

Kiss Vendel muzeológus és Bariczáné Szabó Szilvia bányamérnök-geológus, a kiállított tárgyak tulajdonosa

A feketeszénből faragott hamutartó valaha egy bányaigazgató asztalát díszítette

A köszöntő és megnyitó gondolatokat követően Kisné Cseh Julianna, a Tatabányai Múzeum munkatársa a selmeci diákhagyományokról tartott vetítettképes előadást. Emlékeztetett a két évvel ezelőtti, szintén a múzeumban nyílt kiállításukra és az ahhoz kapcsolódó előadásra a selmeci hagyományok ápolásáról. Hangsúlyozta, hogy

élő hagyományról beszélhetünk, amely az UNESCO Világörökség részét képezi,

és idén ötven éve annak, hogy már az egyetem falain kívül is tartanak a hagyományőrzés meghatározó részét képező szakestélyeket.

Kisné Cseh Julianna bemutatta, hogyan fejlődtek a selmeci diákhagyományok a világörökség részévé

Kelemen Gábor