A bakony fővárosa
archívum - esemény
archívum - hírek
Akik mernek, azok nyernek! – nagyszabású kerékpárverseny házigazdája volt városunk
Szép ajándékot kapott a városként idén negyvenedik születésnapját ünneplő Zirc, hiszen otthont adhatott az Acél-Vakond Kerékpáros Sportegyesület által első alkalommal megrendezett, sikeresen lebonyolított országúti kerékpárversenynek.
A 82-es főút belvárosi szakasza elcsendesült a gépjárműforgalom elől a vasárnap délelőtti órákban, csak két teherautó parkolt ott, rajtuk sürgő-forgó emberekkel.
Az egyikről egy daru karolta át a
Széchenyi utcát, rajta kifeszített nemzeti színű zászlók – egyiken Zirc felirat
–, s egy „levegőben logó” kerékpár: a versenyt szervező egyesület támogatóját,
az Acél-Vakond Kft-t dicséri a verseny rajt-cél kapuja.
A másik kamion platója ütemes dallamokat szórt szét, fokozva a hangulatot és segítve egyben a futamok előtti bemelegítést, s innen jelentkezett a szpíker, a V4 Kerékpárverseny korábbi szervezője, a rendezvény szakmai stábját erősítő Horváth Szabolcs, aki végig közvetítette az eseményeket.

Ilyen rajt-cél kapuval nem mindenhol lehet találkozni, látványos helyről indultak és érkeztek meg a bringások
Ahogy közeledett az első rajt időpontja, a csendes kis útszakasz percről percre alakult át egy rendezvény központjává: sorra tekertek a rajtszámukat a volt MHSZ épületében átvevő bringások a startállomáshoz, és a nézők is elkezdtek gyülekezni a célegyenest két oldalról keretbe záró kordonok mögött, de a közeli társasházak lakói, a járókelők, vagy éppen a vendéglátóipari egységek teraszán ülők is érdeklődő figyelemmel kísérték az orruk előtt elhaladó, cifra színekben pompázó bringásokat.
A Magyar Kerékpáros Szövetség Liga Kupa versenysorozatának egyik állomásaként megrendezésre kerülő I. Bioracer Zirc GP Országúti Mezőnyversenyre 131-en neveztek, úgy, hogy ezzel egyidőben zajlott hazánk legnagyobb kerékpáros körversenye, a Tour de Hongrie.
Máris nemzetközi rangra emelkedett az új esemény, hiszen a magyar egyesületek licenszes versenyzői mellett csehek, szerbek és osztrákok is erősítették a mezőnyt, összesen tizenegy korcsoportban mérték össze tudásukat a versenyzők.

Melegítő kerékpárversenyzők, felvonuló veteránautók – más dimenzióba került ezen a napon a Városháza közvetlen környéke

A szervezők egy kiskört és egy nagykört jelöltek ki a Bakonyban, a távok pedig korosztályonként változtak: 25, 50, 68, illetve 112 kilométert kellett teljesíteniük a versenyzőknek az életkoruknak megfelelően.
Felvonultak a biztonsági erők is, és elsőként az ifjabb korosztály sorakozott fel a célkapu, vagy mondhatnánk: „ACÉL-kapu” alatt. Felvezető autóval, lassú rajttal kezdődött a futam, a kerékpárosok megmutatták magukat a zircieknek, hogy aztán sebességet váltva hódítsák meg a számukra kijelölt szakaszokat.

Felvezetéssel, a korosztályos versenyzők futamával rajtolt el az I. Bioracer Zirc GP Országúti Mezőnyverseny
A műsorközlő információi szerint Felsőperénél járt a mezőny, amikor a Városháza előtt régi autók kötötték le a kerékpárversenyzőket visszaváró nézők figyelmét:
különleges attrakcióként a Bakonyi Veterán Klub vonultatta fel az idővel dacoló járműveit, és a sorfalat álló hosszú kocsisor mellett érkezett vissza elsőként a szurkolók biztatása mellett a bolytól valahol a bakonyi rengetegben elszökő, több perces előnyre szert tevő szegedi fiatalember, aki a második körre is megtartotta előnyét és a két kiskört teljesítők között elsőként haladhatott át a célvonalon, szinte percre pontosan délben.

Lippai Áron a célegyenesben, a biztos győzelem tudatában – az U15-ös korosztály bajnokát ünnepli a közönség
A harangok is megkondultak a bazilika tornyában, amikor a veteránautók felvezetésével a felnőtt versenyzők is készenlétbe helyezték magukat, közöttük kék színekben a házigazda Acél-Vakond Kerékpáros Sportegyesület tagjai.
Szintén lassú rajttal, felvezetéssel indultak városunkból, majd Nagyesztergár, Dudar, Csetény, Szápár, Tés, Bakonynána és Olaszfalu települések érintésével érkeztek vissza.

A házigazda csapat, az Acél-Vakond Kerékpáros Sportegyesület versenyzőivel az élen elrajtol a második futam

A második rajtot követően sorra érkeztek meg az első futam befutói, és
szinte egyáltalán nem volt idejük unatkozni a nézőknek, hiszen úgy negyven perc múltán máris visszatért a felnőtt mezőny, élükön egy szökevénypárossal, majd több bolyt is láthattunk, ahogy átsuhannak a belvárosunkon.


Mintha összeragadtak volna… – egy szökevénypáros a második nagykörére indul

A belvárosi kanyarban egy ötösfogat, közöttük (kék-fehérben) a zirci egyesület versenyzőjével

Az útvonal során emelkedőkkel és lejtőkkel egyaránt meg kellett birkózniuk a versenyzőknek


Még egy utolsó gyorsasági hajrá a cél előtt
A verseny az előzetes ütemtervnek megfelelően zajlott le, a szervezők délután négy órakor újra meg tudták nyitni a 82-es főutat a közlekedésben résztvevők számára.
A díjátadóra a Rákóczi téren került sor. Korcsoportonként az első helyezettek kupát, a második és harmadik helyezettek érmet vehettek át. A leghosszabb táv első hat abszolút helyezettje külön díjazásban részesült. A díjakat a szervező egyesület főtámogatójának képviseletében Csombor Krisztián és az Acél-Vakond Kerékpáros Sportegyesület egyik versenyzője, Orosz Lili adta át.
25 km: U13 fiú: 1. Mármarosi Manuel (Szekszárdi Sportközpont), 2. Horváth Magor Bulcsú (Bakony Bike KE). WU17 lány: 1. Lambert Luca (Újbuda Mountain Bike SZSE), 2. Mármarosi Alexa Ildikó (Szekszárdi Sportközpont), 3. Horváth Hanga (Mozdulj Multisport Egyesület).
50 km: U15 fiú: 1.
Lippai Áron (Szegedi Kerékpáros SC), 2. Mármarosi Marcell (Szekszárdi
Sportközpont), 3. Pelikán Bendegúz (CrossKovácsi SKE). WU19 lány: 1.
Bagi Panna (Buruczki Testedző SZSE), 2. Dobronay Dorottya (Szegedi Kerékpáros
SC), 3. Skoff Emília Sára (Lotus Team SE).
68 km: U17 fiú: 1. Volny Matej (CK Pardubice), 2. Posta Zsombor (Szegedi Kerékpáros
SC), 3. Csizmazia Áron (Acél-Vakond Kerékpáros SE). Master2
férfi: 1. Láng Balázs, 2. Müllner Zoltán (mindketten Sólyom
Team SE), 3. Horváth Tamás (Acél-Vakond Kerékpáros SE). Master3 férfi:
1. Antal Attila (Maraton Sport Club), 2. Vock Balázs (Csömöri Sport és
Szabadidő NKft), 3. Kiss Norbert (Acél-Vakond Kerékpáros SE). WElit (WU23)
nő: 1. Bokros Csenge Anna (Veszprém Egyetemi SC), 2. Obstrová Katerina
(Decathlon Cycling Czech Team), 3. Szekeres Tamara (Acél-Vakond Kerékpáros SE).
112 km: U19 férfi: 1. Kardos Csongor (Csömöri Sport és Szabadidő NKft), 2. Pakot András Gusztáv (Kőbányai Torna Club SE), 3. Vock András (Csömöri Sport és Szabadidő NKft). Master1 férfi: 1. Apró Csaba (Acél-Vakond Kerékpáros SE), 2. Bozsik Bence (Szegedi Kerékpáros SC), 3. Süle Róbert (Acél-Vakond Kerékpáros SE). Elit (U23) férfi: 1. Szatmáry András (Csömöri Sport és Szabadidő NKft), 2. Procházka Michal, 3. Vodrazka Vojtek (mindketten CK Pardubice).

A WElit (WU23) női kategória dobogósai a díjuk mellé egy helyi üzlet felajánlásaként virágcsokrot is átvehettek

A leghosszabb távot letekerők közül a Master3 férfi kategória helyezettjei a házigazda egyesület két versenyzőjével

Az U17-es fiúk között cseh győzelem született, de ebben a kategóriában is érdekelt volt Zirc a dobogón
Orosz Péter főszervező, az Acél-Vakond Kerékpáros Sportegyesület elnöke értékelésében mindenekelőtt a köszönetre helyezte a hangsúlyt,
hiszen a rendezvény egy sokszereplős együttműködés eredményeként valósult meg, melyből a rendező egyesület tagjai mellett a biztonsági erők, az érintett települések önkormányzatai, a polgárőrök, önkéntesek egyaránt kivették a részüket. Név szerint is említi Galaczi Miklós korábbi profi kerékpárversenyzőt, aki mindamellett, hogy szakmai vezetője volt a zirci csapatnak, a zavartalan lebonyolításnak is az egyik főbb közreműködője volt. Ezúton is köszönetet mond a rendezvény egyik főtámogatójának, Zirc Városi Önkormányzatnak, és mindazoknak, akik megértést és türelmet tanúsítottak a verseny során.
Hangsúlyozza továbbá, hogy
dicséret illeti a versenyzőket, akik 40 kilométer per órás átlagsebességet produkáltak, ez igencsak komoly teljesítménynek számít a terepviszonyokat figyelembe véve.
A leghosszabb távon 2 óra 50 perces 55 másodperces időeredménnyel ért célba a leggyorsabb versenyző.
Végül pedig örömét fejezi ki, hogy Zircen és a környező
településeken is sok érdeklődőt vonzott a verseny, az emberek kijöttek az út
mellé, biztatták a lakóhelyükön áthajtó kerékpárversenyzőket.
Amikor megálmodták ezt a versenyt, elsődleges célként fogalmazták meg, hogy közelebb hozzák az embereket ehhez a sportághoz, és ezt messzemenőkig sikerült teljesíteni a szervező csapatnak, nem mindennapi sportélményben volt részük azoknak, akik ezt a programot választották vasárnapra.
Cikk: Kelemen Gábor
Fotók: Penovác Károly és a szerző