A bakony fővárosa
archívum - esemény
archívum - hírek
Ahány csoport, annyi saláta: újabb sikeres Egészségnap a zirci óvodában
Tizenkétféle saláta készült az
óvodapedagógusok összefogásával a Zirci Benedek Elek Óvoda és Bölcsőde idei
Egészségnapjára. Különös ízt adott a finomságoknak, hogy a kollektív munkából a
gyerekek is kivették a részüket. Recepteket is magukkal vihettek a program
résztvevői.
Ha ősz, akkor Egészségnap.
Hagyománnyá vált a zirci óvodában, hogy október tájékán a programra kijelölt
szervezők dekoratívan tálalt egészséges ételekkel várják a gyerekeket, illetve
az értük érkező szülőket, nagyszülőket. Ezúttal is három generáció találkozott
a nevelési intézmény „előszobájában”, s jóízű társalgás keretében villázgatta
az óvodapedagógusok által nagy tálakból merített salátákat.
Csutak Lorándné László Tímea és Vajcs Vivien egészen otthonosan mozgott a vendéglátásban. Ők voltak az idei Egészségnap szervezői, mely mindig más tematika köré épül. Úgy döntöttek, felkérnek minden óvodai csoportot, hogy készítsenek egy általuk kedvelt salátát, azt viszont már rájuk bízták, hogy gyümölccsel vagy zöldséggel járulnak hozzá a nevelési intézmény egészségkosarához.
Ezzel az összefogással összesen tizenkétféle saláta készült, a nevüket pedig kis cédulák hirdették az asztalon.

Volt bőven választási lehetőségük a gyerekeknek, szülőknek, nagyszülőknek – az „egészségpult” mögött Csutak Lorándné László Tímea és Vajcs Vivien óvodapedagógusok, a zirci óvodában már hagyománnyá váló program idei szervezői
-Fontosnak tartottuk azt is, hogy az óvó nénik a gyermekekkel közösen készítsék el a salátákat, így már ők is átélik a munka jellegű tevékenységet, és sokkal büszkébben, szívesebben kóstolnak majd a szüleikkel
– mesélik a program szervezői, akik háromféle mártogatós elkészítésével mutattak példát, volt közöttük avokádó, humusz és padlizsán is, ezzel is változatosabbá téve a délutánt. A mártogatósokat előre felvágott zöldségekkel fogyaszthatták a gyermekek, felnőttek egyaránt, melynek elkészítésében a dajkák voltak az óvodapedagógusok segítségére. A Zirci Benedek Elek Óvoda és Bölcsőde az „egészség nem cél, hanem életmód” mottót tűzte ezúttal az Egészségnap zászlajára, így nemcsak kóstolhattak a szülők, hanem lehetőségük volt a folyosón kihelyezett receptek összegyűjtésére is.
A szervezőpáros örömét fejezi, hogy sok résztvevője volt a programnak, és tapasztalatuk szerint egy kellemes délutánt töltöttek el az egészségmegőrzés jegyében. Remélik, hogy
a hosszú téli időszakra mindenki megkezdte a felkészülést a különböző saláták megismerésével, a receptek pedig sokszor előkerülnek majd a családi étkezések folyamán.
Kelemen Gábor