Adventi kamarazene tücsökmuzsikás nyitánnyal


A város óriás adventi koszorúján már égett a második gyertya, amikor a Petőfi utcai rendezvényteremben megszólaltak a vonós hangszerek. Újabb nagy sikerű koncertet adott a Mendelssohn Kamarazenekar Zircen.


A Zirc Városi Önkormányzat szervezésében és támogatásával megvalósuló koncertnek ezúttal a Hit Gyülekezete biztosított helyet, méltó környezetet teremtve a lélekemelő ünnepi muzsikához.


A koncertet a helyi Alapfokú Művészeti Iskola hegedűtanszakos növendékeiből alakuló Zirci Tücsökzenekar nyitotta meg, majd egy számot közösen játszottak el a Mendelssohn Kamarazenekarral. A produkció nagy sikert aratott a közönség soraiban, majd a „tücskök” szeretett hangszerükkel elhelyezkedtek a nézőtéren, hogy hallgassák a művészeket, esetleg tanuljanak is tőlük.


Tarcsay Beáta, a Zirci Tücsökzenekar vezetője megtiszteltetésnek nevezte a közös zenélés lehetőségét, Kováts Péter, a Mendelssohn Kamarazenekar vezetője pedig gratulált a tanárnőnek és a tanítványainak, és elmondta, szívesen játszanak a későbbiekben is együtt a gyerekekkel.


A közönség először egy szerenádot kapott a zenészektől advent második vasárnapján: Mozart „Kis éji zenéje” vezette fel a megyeszékhely kamarazenekarának városunkba hozott repertoárját. A bő egy órás műsorban elhangzott többek között Bach: d-moll kettősversenye, Frank Bridge két tétele, és részletet hallhattunk a karácsonyi hangulatot idéző Diótörőből. A közönség visszatapsolta a zenészeket, akik ezért egy ráadás zeneművel is megajándékoztak minket a várakozás időszakában.


Dr. Benczik Ágnes Adrienn köszönetét fejezte ki Ottó Péter polgármesternek és a városvezetésnek, hogy támogatták a rendezvényt, Horváth Lászlónak és a Hit Gyülekezete közösségének pedig, hogy biztosították a helyet a koncerthez. Az ifjú muzsikusoknak és a művészeknek köszönetként a Reguly Antal Múzeum és Népművészeti Alkotóházban készült mézeskalácsszíveket nyújtott át, hiszen a közelgő szeretet ünnepén is kölcsönösen ajándékozzuk meg egymást, kifejezzük hálánk jelét.

Kelemen Gábor