A bakony fővárosa

archívum - esemény

archívum - hírek

Nagy László Adrián orgonaművész hangversenye

június 9. Pünkösdvasárnap 16:00

Nagy László Adrián 1968-ban született, Budapesten. A Zeneakadémia zongora szakán Keveházi Gyöngyi és Falvai Sándor növendéke volt. Elvégezte a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi karát, miközben Barti Erzsébetnél orgonálni kezdett. 1997-ben Csanádi László növendékeként orgona-művészeti diplomát szerzett a Zeneakadémia szegedi Konzervatóriumában. Azóta tanított a veszprémi hittudományi főiskola egyházzene szakán, a zsámbéki tanítóképző főiskolán és Budapesten, a III. kerületi zeneiskolában. Budán a Margit körúti ferences templom orgonistája. 2002 őszétől a Honvéd Együttes Férfikarának korrepetitoraként is dolgozik. A Budapesti Fesztiválzenekar orgonistája, emelett fellép különböző jazz-formációkkal is. Saját projektként Zsemlye Sándor jazz-szaxofonossal hozták létre a SaxOrgan duót, melyben saját zenei világaikat ötvözik a barokktól a jazz-ig. Rendszeresen koncertezik szólistaként és kóruskísérőként is. 1999-ben a Nemzetközi Liszt Ferenc Orgonaverseny döntőjében a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma különdíját nyerte el. Számos CD-n szerepel közreműködőként. 2003. decemberében jelent meg első szóló CD-je Korálfantázia címmel a Hungaroton gondozásában.


Jegyértékesítés és információ:

Apátsági Látogatóközpont,
Zirc, Rákóczi tér 1.
Tel.: +36 88 593 675