Zirc - A Bakony fővárosa

A város hivatalos honlapja

Napjainkban is él, gondolatai örökérvényűek


Születésének 224. évfordulóján gróf Széchenyi Istvánra és a tiszteletére húsz évvel ezelőtt emelt szobor állításának körülményeire emlékeztünk

 
– Gróf Széchenyi István születése, élete és halála egy igaz ember sorsát kell, hogy felelevenítse bennünk. Napjainkban is él, itt van gondolataival a tőle rendszeresen idézett mondatokban, hiszen ezek a ma ember számára is tanulsággal és előremutató szándékkal íródtak, örökérvényűek – mondta Ottó Péter polgármester ünnepi beszédében.

Zöld övezet a hulladékhegyek helyén


Lezárult a „Zirc város területén lévő települési szilárd hulladék lerakó, mint szennyező forrás, és a lerakó által okozott szennyezés megszüntetése” címet viselő projekt

 
Az internetes szabad enciklopédia az 1960-as esztendő egyik legjelentősebb eseményeként tartja számon a 8167 méter magas Dhaulagiri hegycsúcs megmászását. Ki tudja, talán éppen azon a májusi napon talicskázták ki az első szemetet a Mayer-tó utca végébe… Ahogy teltek-múltak az évek, a hulladékhegy nőtt, egészen ’96-ig csúcsosodott, megmászni is nehéz lett volna. Manapság egy zöld dombot találunk a helyén. Magyarország legszebb rekultivált hulladéklerakóját?

Dercen lesz a negyedik testvértelepülése Zircnek


Elfogadta a képviselő-testület a kárpátaljai településsel kötendő együttműködési megállapodást

 
„A határainkon túl élő magyarok identitásának megőrzésében az anyaországnak kiemelt szerepe van, ezért a testvér-települési kapcsolat egy külhoni magyar település és egy anyaországbeli település között erősíti a magyarság összetartozását. Cél, hogy a korábbi éveket erősítve a zirciek összefogásával a derceniek saját szülőföldjükön boldogulásához az adott lehetőségekhez képest anyagi és szellemi forrásokkal is hozzá tudjunk járulni” – olvasható a Dercen és Zirc közötti együttműködési megállapodásban, amelyet egyhangúlag fogadott el a képviselő-testület.  

Választottunk, váltottunk, variáltunk


Negyedik alkalommal rendezte meg Zirc Városi Önkormányzat a Zirci Duatlont, mellyel az idei évben is csatlakoztunk a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által „VálasszVáltsVariálj!” mottóval meghirdetett Európai Mobilitási Héthez és Autómentes Naphoz.

Járdák újulnak meg a városban


A belvárost elfoglalták most egy kicsit a munkások, bizonyos helyeken akadályozott a gyalogos közlekedés, de hamarosan birtokba vehetjük az új járdákat, és a köztisztasági helyzet is javul.

Kép-újság: Ásvány, kincs

 

Kép-újság, 184. szám
 
2015. 09. 08.
 
Ásvány, kincs
 

 

Pongrácz Dénes, a Bányász Nyugdíjasok Alapítványának elnöke mutat egy nagyon régi karbidlámpa felé szeptember 5-én, szombaton, a bányásznapi ünnepséget követően. A lámpa fölött lógó bőrkobak sem mai viseleti darab, a hetvenes évekig ebben mentek le a bányászok a föld alá…   

Közösen emlékezni a bányászokra


„Isten, áldd meg a magyart!” – énekelték közösen, majd fejet hajtottak a föld mélyén szerencsétlenül járt bányászok előtt az emlékezők, miközben két bányászlámpában lángok pislákoltak a Pintér-hegyi Parkerdő emlékművénél.

Történelmünk dobogóján és az irodalom színpadán


A Kölyökidő vendége: Detre Csongor


Általános iskolás még, de már évtizedes múltra tekint vissza szavalói pályafutása. Dobogós lett az országos történelmi versenyen. Detre Csongorral, a Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola nyolcadik osztályos tanulójával beszélgettem.

Negyedszer indulnak Rómer Flóris nyomába


A rövid nyári szünetet követően a hétvégén folytatódik a Rómer Flóris emlékére szervezett túrasorozat. Séta, „hegymászás”, vártúra is szerepel a programban. 

 
A túra szeptember 6-án, vasárnap 8.30-kor indul, a találkozó helyszíne a zirci vasútállomás. A vonattal Porva-Csesznek állomásig utaznak a túrázók, hogy aztán az időben utazzanak tovább: megtekintik a vasúttörténeti kiállítást, és megemlékeznek a 200 éve született Rómer Flórisról az útvonal emléktáblájánál. Ezt követően a minden évszakban látványos Cuha-völgyön lesétálnak Vinyére, ahol beváltható az italjegy. A Vinye.hu intézmény messze földön híres specialitása a medvehagymás tönkölylángos. Csínján kell azonban bánni a finomsággal, mert a túra nehezebb része ezután következik. Megmásszák a Zörög-tetőt, ahol – jelenleg bekerített területen – a Rómer Flóris-kilátó is található. – A hegy túloldalán lemegyünk Csesznekre, helyenként jó kilátás adódik majd a várra. Aki elfáradt vagy nincs több ideje, a 82-es út mellett Suttonynál buszra szállhat Zirc felé, de ez a túranap úgy kerek, ha felkeressük a várat is – mondta el Mészner Viktor túravezető, aki a Magas-Bakony TDM Nonprofit Kft-vel közösen szervezi a túrákat. A részvételi díj 600 forint, amiért az italjegy és a túravezetés mellett egy darab ajándéktárgy is jár a Tourinform irodától.   

Kelemen Gábor

Vissza

Nyári munkát, szabadidő-eltöltést kínált a diákoknak önkormányzatunk

 

Bár újabb kánikula köszöntött ránk, a naptári nyár kérlelhetetlenül véget ért, és kezdődik az iskola. Hogy a diákok szabadideje a vakáció alatt is hasznosan teljék, harmadik éve munkalehetőség kínálásával, és másodízben nyári napközis tábor szervezésével gondoskodott önkormányzatunk.

Hangszerrel kísért életévek


Portré-riport a 90 éves Hegedűs Laci bácsival, egykori zirci zenésszel

 
Mondják, régen nagy muzsikus élet volt Zircen. Élőzenétől lüktettek a vendéglők, hétvégenként megtelt a művelődési ház. Az egyik fő hangulatfelelős, Hegedűs László az ország másik feléből került a Bakonyba, pályafutása az Alföldön vette kezdetét valamikor a harmincas évek végén.

Kép-újság: Tóni a Kéken


Kép-újság, 183. szám
 
2015. 08. 31.
 
Tóni a Kéken

 


Tóni a Kéken, útban Nagyesztergár felé éppen.

Galériaképek

Eseménynaptár

<<  Október 2017  >>
 h  k  s  c  p  s  v 
      
202122
242526272829
3031