Zirc - A Bakony fővárosa

A város hivatalos honlapja

Megáldották a zirci szálláshelyeket

Különleges kezdeményezéssel állt elő a Bakony Szíve Turisztikai Szövetség
 
Vízkereszt az egyik jeles napja a hagyományőrzésnek. Ezen a napon fejeződik be a karácsonyi ünnepkör, és kezdődik a farsang. A házak, lakások megáldásának időszaka is ez.

2014 Arany Pillanatai

A jubileumok esztendeje volt a tavalyi. Hat pillanatot választottunk ki ezek közül. Úgy véljük, hogy mindegyikre ráillik az „arany” jelző, ezért most az előző évek gyakorlatától eltérően nem bocsátjuk szavazásra az összeállítást. Emlékezzünk így év elején azokra a pillanatokra, amelyeket az idő még jobban megszépít majd...

Újév, megújuló iskolaépület

A tervek szerint ez év tavaszán átadásra kerülhet a Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola energetikailag megújuló Köztársaság utcai épülete.
 
Tavaly áprilisban, egy sajtótájékoztatón jelentette be Ottó Péter polgármester és Lingl Zoltán iskolaigazgató, hogy Zirc Városi Önkormányzat a KEOP-5.5.0/B/12-2013-0327 számú pályázatával 145,79 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el az általános iskola „F” épületének komplex energetikai felújítására, megújuló energiaforrást hasznosító napelemes és napkollektoros rendszerekre. A projekt összköltsége 171 millió forint.

Nagyon számítanak a véradókra

A Magyar Vöröskereszt Zirci Területi Szervezete 2015. január 14-én, szerdán 14 és 18 óra között véradást szervez a Művelődési Házban, az Alkotmány utca 14. szám alatt.

Ön szerint melyik volt 2014 Legvidámabb Pillanata?

Vidám mozzanatokat válogattunk össze az önkormányzat fotóarchívumából az elmúlt évre vonatkozóan. Ha van olyan kép, amely elnyerte a Kedves Olvasó tetszését, jelölje 2014 Legvidámabb Pillanatává!

Hálás a sorsnak, hogy ezt a munkát végezheti

A tavalyi évtől új vezetője van a Magyar Vöröskereszt Zirci Területi Szervezetének. A harminc év szolgálat után nyugdíjba vonult Takács Józsefné helyét Markovics Erzsébet vette át.

Ciszterci Látogatóközpont elérhetősége, nyitva tartása

A Zirci Ciszterci Apátság Látogatóközpontja ismét a This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. e-mail címen, illetve a 06 88 593 675-ös telefonszámon érhető el. Nyitva tartásuk már a korábbi tájékoztatás szerint alakul, azaz 2015. március 15-ig, keddtől vasárnapig 10 és 16 óra között várják a látogatókat – tájékoztatott Ring Júlia ügyvezető.

Galériaképek

Eseménynaptár

<<  Október 2017  >>
 h  k  s  c  p  s  v 
      
202122
242526272829
3031