Zirc - A Bakony fővárosa

A város hivatalos honlapja

Az a soha el nem feledett dal


Riport a leventék hetven évvel ezelőtti elhurcolásáról, fogságukról

 
1946 júniusában egy szerelvény – tele tizenéves fiatalokkal – megérkezett a háború poklából a zirci vasútállomásra. A vonaton ült Szaturi János is, aki napjainkban az egyetlen helyi tanúja a leventéket ért sorscsapásnak. 

Segíteni ott, ahol igazán szükség van rá


„Jót tenni könnyű, ha sokan segítenek” mottóval jótékonysági koncertet szervezett az Erdélyi Baráti Kör Egyesület a kárpátaljai Dercen település megsegítésére, az Ukrajnában kialakult háború okozta gazdasági nehézségek enyhítésére. 

Projektzáró az évzáró előtt


Átadásra került a Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola energetikailag megújuló Köztársaság utcai épülete

 
– Szeptemberben még egy régi iskola tárta ki kapuját. Ma pedig azért jöttünk össze, hogy egy szép ünnepi műsorral köszöntsük a megszépült, új ruhába öltözött épületünket – hallhattuk Lázár Hanna harmadik osztályos tanuló köszöntőjét az átadó-ünnepségen.

Jogunk van a veszteségeinket számba venni


A trianoni diktátum aláírásának 95. évfordulójára emlékezett Zirc városa

 
– A Nagy-Magyarországot visszaállítani nem lehet, de jogunk van a veszteségeinket számba venni, kötelességünk a múltat kutatni, a történéseket tisztázni, és az eseményekből tanulni – mondta Huszár G. Lőrinc ciszterci plébános a trianoni békediktátum 95. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen, a Rákóczi téren.

A sportlövészetet a zirciekre bízták


A megyéből az MTTSZ Területi Klub Zirc kapta a felkérést, hogy népszerűsítse a sportlövészetet a Veszprémi Arénában megrendezett „A Sport Legyen A Tied!” programon. Olimpiai bajnok, Európa-bajnok sportlövőkkel találkoztunk a zirci standon.

Nagy élet volt a játék főterén


Színes programok, sok-sok ajándék és ragyogó idő várta a gyerekeket a hagyományos városi gyermeknapon. Az újra ligetes arculatot öltő főtér a játék, a kultúra és a sport tere volt.

Ön hogyan alakítaná városunk jövőjét?


Felhívjuk a tisztelt lakosság figyelmét, hogy elkészült a város Integrált Településfejlesztési Stratégiájának (ITS) tervezete, amely elektronikusan ITT érhető el, papír alapon pedig megtekinthető a Zirci Közös Önkormányzati Hivatalban, valamint a Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Stúdió KB József Attila u. 2. és Alkotmány u. 14. szám alatti épületeiben. Hangsúlyozzuk, ez csak egy tervezet, amelynek alakításában a társadalom szavára már eddig is figyelemmel voltak a stratégia készítői, és továbbra is fontos érték a városban élők, tevékenykedők véleménye településünk jövőjének megformálásához. Várszegi Bernadett koordinátor várja írásban észrevételeiket, javaslataikat az This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it., This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. e-mail címen, a 06 88 414 141-es faxszámon vagy postán a 8420 Zirc, Március 15. tér 1. szám alá, a 109. irodára címezve, és természetesen személyesen is. 

Örökké velünk marad


A Zirci Bazilikában végső búcsút vettünk dr. Katona Péternétől, a Zirc Városi Nyugdíjasklub vezetőjétől, aki 82. életévében távozott az élők sorából. 

Galériaképek

Eseménynaptár

<<  December 2017  >>
 h  k  s  c  p  s  v 
      1
  4  5  7  8  9
111213
18192021222324
25262728293031

Friss események