Zirc - A Bakony fővárosa

A város hivatalos honlapja

A tavasznak is hírnökei


Ezúttal is városunk adott otthont a nyugdíjasok megyei sakk- és rejtvényfejtő versenyének, melyen szép számmal képviseltették magukat a szépkorúak.

 
A versenyt a Békefi Antal Városi Könyvtárban rendezték meg, a résztvevőket Pék László, a társszervező Zirc Városi Nyugdíjasklub vezetője köszöntötte. A rendezvényt Ottó Péter polgármester nyitotta meg. Mint elmondta, a tavasz első hírnöke nemcsak a hóvirág, amely ilyenkor már ott van a kertekben és az erdő szélén, hanem a szépkorúak is, akik eljönnek Zircre, hogy sakkozzanak, rejtvényt fejtsenek, találkozzanak egymással, beszélgessenek az előttünk álló évről, a mögöttünk hagyott időszakról. Örömét fejezte ki, hogy ilyen szép számmal elfogadták a szervezők meghívását.
 
A főszervező Nyugdíjasok „Életet az Éveknek” Veszprém Megyei Egyesülete részéről Takács József alelnök üdvözölte a résztvevőket, és köszönetét fejezte ki, hogy Zirc ezúttal is helyet biztosított a rendezvénynek. A technikai információkat Czingler Sándor versenybíró ismertette.


A rendezvény megnyitóján, balról: Takács József, a nyugdíjasok megyei egyesületének alelnöke, Pék László, a zirci nyugdíjasklub vezetője, Ottó Péter polgármester és Czingler Sándor versenybíró

A versenyzők három kategóriában, keresztrejtvényben, sudokuban és sakkban mérték össze tudásukat. Eredmények: Keresztrejtvény: 1. Márton Lászlóné (Fegyveres Erők, Veszprém), 2. Madarászné K. Ágnes (Csebszaltó Nyugdíjasklub, Balatonfűzfő), 3. Lukács László (Sédvölgy Nyugdíjas Klub, Veszprém). Sudoku: 1. Gombás Klára (Bánkis Természetjárók, Ajka), 2. Madarászné K. Ágnes, 3. Szabó Lajos (mindketten Csebszaltó, Balatonfűzfő). Sakk, egyéni: 1. Kurics László Endre, 2. Szabó Vilmos, 3. Galambos László. Csapat: 1. Bakonyszentlászló, 2. Bánkis Természetjárók, Ajka. 

Ezúttal is sok szépkorú hódolt kedvenc szellemi sportjának a megyei egyesület ez évi nyitórendezvényén 

Kelemen Gábor

 Vissza


Galériaképek

Eseménynaptár

<<  December 2017  >>
 h  k  s  c  p  s  v 
      1
  4  5  7  8  9
11121317
18192021222324
25262728293031