Zirc - A Bakony fővárosa

A város hivatalos honlapja

Folyamatos a csatlakozási lehetőség - Az Újévi Sporthíradó vendége a Ritmus Tánc- és Mozgásművészeti Egyesület


Pár nappal azután beszélgettem Vincze Lajosnéval, a Ritmus Tánc- és Mozgásművészeti Egyesület vezetőjével, miután szerencsésen landolt a gépük magyar földön. Hollandiában jártak, és ha már elrepültek ilyen messzire, nem tértek haza üres kézzel: a Horváth Kiara, Simon Rebeka páros első helyezést ért el „Összhang” című koreográfiájával egy nemzetközi versenyen, amellyel továbbjutottak a májusi belgiumi világbajnokságra. Szerencsére az egyesületen belül is megfelelő az összhang, ennek tudható be, hogy folyamatosan fejlődnek, gyarapodik a taglétszámuk, egyre több mozgásformát kínálnak.


Simon Rebeka és Horváth Kiara győztes koreográfiája Hollandiából. Korcsoportjukban ők voltak a legfiatalabbak (video a cikk végén)

–  A szeptemberi beiratkozásnál meglepő módon nem a mini korcsoportosok, hanem inkább a tizenhét-tizennyolc évesek voltak többen – tekint vissza az elmúlt esztendőre az egyesület vezetője. Hozzáteszi, szinte nincs is lemorzsolódás, s már közel hetven főre emelkedett a taglétszámuk. A csatlakozási lehetőség folyamatos, nagy szeretettel várják az új jelentkezőket a kezdő csoportokban. Versenyekre azonban tényleg csak a legügyesebbek mehetnek, mert mint mondja, nagyon erős a mezőny. Örömét fejezi ki, hogy erősödött a szakmai stáb, Kertay Zsuzsanna és Finta Dóra oktatók mellé csatlakozott a ritmusos csapathoz Horváth Péter, „Péter bácsi”, akinek a nevével évtizedeken át összeforrt a veszprémi torna, olimpikonokat, válogatott sportolókat nevelt ki, s most akrobatikát oktat Zircen, a Deák Ferenc utcai „táncműhelyben”. 
 
Az egyesület az elmúlt esztendőben is számos versenyeredményt tudhatott magáénak, így például június végén, a Magyar Látvány- és Sport Tánc Szövetség Európa-bajnokságáról kilenc arany-, három ezüst-, négy bronzéremmel, két negyedik és egy ötödik helyezéssel tértek haza a tanítványok, a novemberi Magyarkanizsa European termése pedig négy-négy első, második, harmadik, valamint két negyedik helyezés volt. Ezen kívül országos bajnoki címek és helyezések kerültek a birtokukba.
 
Az elmúlt évben is két gálaműsort tartottak, melyeken a növendékek bemutatták a legújabb koreográfiákat szólóban, duóban, csoportosan. A látványos műsorszámokat rendre vastaps kíséri a közönség részéről. Mozgó Világunkban már egy kisebb „kontinenst” foglalnak el, hiszen a gyerekeknek szóló show-, modern- és színpadi látványtánc, balett, jazz-balett és akrobatika oktatás mellett pilates, aktív táncos torna, spinning és kubai salsa foglalkozásokat is tartanak, sőt már szakosztályi képviseletük is van a különböző mozgásformáknak, melyeket a felnőtt lakosság számára kínálnak. A bázis mellett Balatonkenesén is indítottak csoportot, mely szintén eredményesen működik.


A balatonkenesei csoport bemutatója a tavalyi karácsonyi gálaműsoron (Fotó: Révész Ferenc)

A versenyek mellett nagyon sok helyen fellépnek, legutóbb például egy futsal-döntőre hívták meg őket Veszprémbe, és a zirci judo-terem átadó ünnepségét is emlékezetessé tették az áruház tetejében. Technikai okok miatt lemaradtak a Zirc Városi Önkormányzat által első alkalommal meghirdetett sportágválasztó programról, de idén mindenképpen szeretnének csatlakozni, ezzel is élve egy újabb lehetőséggel, amely új növendékeket hozhat az egyesület számára. (Valamilyen szinten azért mégiscsak képviselve voltak, hiszen a táncos kislányok – akik iskolásként a sportágak kipróbálására érkeztek – csakúgy hányták a cigánykerekeket a szőnyegen, nagy sikert aratva a közönség soraiban.)


A Ritmus Tánc- és Mozgásművészeti Egyesület versenytáncosai a Pápai Sportcsarnokban

A tavaszi versenyszezon már az ajtón kopogtat, kvalifikációs versenyek, országos bajnokság is szerepel többek között a programban. Az idényt majd egy újabb gálával zárják le június 18-án, a nyárra már most meghirdették tánctáborukat, szeptemberben pedig Veszprémben is indítanak csoportot. Aztán jönnek az újabb és újabb koreográfiák, melyeket a tánciskolából év végén a karácsonyfa alá visznek, megajándékozva a közönséget, és természetesen a támogató szülőket.    


Kelemen Gábor 

Vissza


 

Galériaképek

Eseménynaptár

<<  Június 2017  >>
 h  k  s  c  p  s  v 
   
2930