Zirc - A Bakony fővárosa

A város hivatalos honlapja

A vöröskereszt ott segít, ahol tud


Szeptembertől új vezetője van a Magyar Vöröskereszt Zirci Területi Szervezetének.

 
Magyar Lászlóné korábban a csetényi óvoda élelmezésvezetője volt, de a vöröskeresztes munka sem idegen tőle: több mint húsz éven keresztül dolgozott a szervezet önkénteseként. „Mindnyájan felelősek vagyunk mindenért, mindenki előtt” – ezzel a Dosztojevszkij-idézettel köszöntötte a véradókat az új vezető a közelmúltban lezajlott ünnepségen, melyen méltatta a zirci terület kiemelkedő eredményeit.
 
A Magyar Vöröskereszt Zirci Területi Szervezete 725 fő véradását szervezte idén, ebből csak Zircen 370 fő vett részt novemberig a helyi véradásokon. Zirc területi szervezete eddig plusz 140 fővel haladta meg az éves tervet. Amikor ezekről a számadatokról beszélt, elődjéről sem feledkezett meg, mint mondta, nélküle mindez nem teljesülhetett volna. Igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy ez a terület továbbra is ilyen sikeres maradjon. Nagy segítségére van Csombor Mariann önkéntes, akivel például együtt találták ki, hogy disznótoros véradást rendeznek december végén.


Magyar Lászlóné, a Magyar Vöröskereszt Zirci Területi Szervezetének közelmúltban kinevezett vezetője hálás a támogatóknak, akiknek köszönhetően szebbé tudták tenni a rászorulók karácsonyát

A karácsonyi csomagosztással tehát még nem ért véget az év a vöröskereszt számára, és az új vezető a jövő évi terveiket is ismerteti: szeretnének egy jótékonysági koncertet rendezni, melynek a bevételéből a rászoruló zirci gyermekeket vinnék el táboroztatni. Folytatnák a retro véradást, mely júliusban, még az előző vezető idején szintén nagy sikerrel zárult. December 28-án disznótoros ebéddel, forralt borral várják a véradókat a Művelődési Házban, a disznótoros véradást hagyományteremtő jelleggel szeretnék életre hívni. Hangsúlyozza, hogy bármikor a lakosság rendelkezésére állnak, ott segítenek, ahol tudnak. Kiemeli a kiváló csapatszellemet, nagyon jól együtt tud dolgozni a munkatársakkal.
 
A területi vezető végül mindenkinek kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog újévet kíván.

Kelemen Gábor

Vissza

 

Galériaképek

Eseménynaptár

<<  November 2017  >>
 h  k  s  c  p  s  v 
  
202124
27282930