Zirc - A Bakony fővárosa

A város hivatalos honlapja

Táncot ajándékoztak karácsonyra


Harmadik alkalommal rendezte meg karácsonyi gálaműsorát a Ritmus Tánc- és Mozgásművészeti Egyesület a Reguly Antal Szakképző Iskola tornacsarnokában.

 
A vendégeket Kertayné Kőrösi Zsuzsanna köszöntötte. Mint elmondta, az egyesület két és fél éve nyitotta meg kapuit a gyermekek és a mozogni vágyó felnőttek előtt, és nagy megtiszteltetés, hogy egyre többen csatlakoznak hozzájuk. Az pedig óriási elismerés, hogy egy ilyen kis térségben már közel ötven főre duzzadt a létszám, és a Balatonkenesén indított csoportnak is csaknem triplájára nőtt a létszáma. Köszönetet mondott a szülőknek és a támogatóknak, akik nélkül nem működhetne ilyen sikeresen az egyesület. Méltatta az alapító-elnök, Vincze Lajosné munkáját, és az őt szakmai oldalról segítő Finta Dóra és Kertay Zsuzsanna tevékenységét. Örömét fejezte ki, hogy szeptembertől csatlakozott a vezetői gárdához Horváth Péter, akinek a nevével több évtizeden át összeforrt a veszprémi torna, olimpikonokat, válogatott sportolókat nevelt ki. A szakember akrobatika órákat tart.

A látványos bemutatók mellett a karácsonyi gálaműsor egyfajta évértékelő is. Az egyesület az idei esztendőben is számos versenyeredményt tudhat magáénak, így például június végén, a Magyar Látvány- és Sport Tánc Szövetség Európa-bajnokságáról kilenc arany-, három ezüst-, négy bronzéremmel, két negyedik és egy ötödik helyezéssel tértek haza a tanítványok, a novemberi Magyarkanizsa European termése pedig négy-négy első, második, harmadik, valamint két negyedik helyezés volt. Ezen kívül országos bajnoki címek és helyezések kerültek az egyesület birtokába.
 
Vincze Kitti és Kozma József szambatánca nyitotta meg a gálát, majd az első felvonásban sorra kerültek bemutatásra azok a koreográfiák, amelyeket szeptemberben kezdtek el tanulni a gyerekek. Vukot láthattuk már korábban szólóban, ezúttal a mini korcsoportosok együtt mesélték el nekünk a róka történetét, majd nem sokkal később állati nyomozók léptek a színpadra… Aztán jöttek csoki-táncosok, egy táncos-lány a vadonba vitt el minket, a szambát rumba váltotta a tüzes latin páros közreműködésével, hol álom és ébrenlét határán jártunk, hol a tenger mélyére merültünk. Ha már hó nincsen, legalább egy esővarázslatra sor került, és ha már „esett”, a színes esernyők is kinyíltak.    

A második felvonásban a táncosok főszereplésével átadtuk magunkat a karácsonyi készülődésnek. Thurzó Ágnes, az egyesület rendszeres vendégelőadójának Ave Maria-ja alapozta meg az ünnepi hangulatot, majd következtek a gyerekek, hogy táncukkal megajándékozzák szüleiket, és mindenkit, aki elfogadta a meghívást az estére.
 
A hó egyelőre még hiányzik december repertoárjából, de a gyerekek mégis elhozták nekünk a fehér karácsonyt. Aztán kigyúltak a szeretet lángjai, az egyik növendék pedig egy régi decembert idézett meg nekünk különleges táncával. Minimanók, jávorszarvasok tűntek fel a színpadon és a Mikulás is megjelent az ünnepi kavalkádban. Közös produkciót láthattunk a junior csapattól és a „Reszkessetek, betörők!” legjobb zenéi is alapot szolgáltak a ritmusos karácsonyhoz.

A finálészámban az összes előadó színpadra lépett és a felkészítők sem hiányozhattak. Így, együtt, egy nagycsaládot alkotva, a tánc és az ének örömét átadva kívántak mindenkinek boldog karácsonyt.

Kelemen Gábor

Vissza

 

Galériaképek

Eseménynaptár

<<  Szeptember 2017  >>
 h  k  s  c  p  s  v 
      1  3
  4  5  6
2224
2526272829